Megfelelt az elvárásoknak a megye I-es csapat

Nagy Lajos elégedett.

A Kecskeméti LC megye I-es férfi csapata a 10. helyen fejezte be a rendkívül erőltetett menettel záruló bajnokságot. Nagy Lajossal értékeltünk.

-Hogyan értékelnéd az évet?

-A tavalyi csonka bajnoki év után bizakodva vártuk az idei szezont. Azzal a céllal vágtunk neki a bajnokságnak, hogy egyénileg, csapatjátékban, taktikailag előrébb tartsunk, mint egy évvel ezelőtt. Az elvárásoknak megfeleltünk, mert véleményem szerint sokat fejlődtünk, ez főleg tavasszal volt érezhető. Azért gondolom ezt, mert több pontot szereztük, mint az őszi fordulókban. A közvetlen riválisok ellen szinte mindig nyerni tudtunk, az élcsapatokhoz is sokkal közelebb tudtunk kerülni játékban, mivel szorosabb mérkőzéseket játszottunk. Persze volt kivétel, főleg az utolsó mérkőzéseken, de sajnos minket is elért a sérüléshullám, minőségben nagyon meggyengültünk. Sokat nem volt idő bánkódni, mivel az utánpótlásból tudtuk pótolni a létszámot.

-Kiket emelnél ki?

-Berta Csaba a kapuban sokszor bravúrosan védett. S. Juhász Tamás és Kőrös József végig magabiztosan játszottak. Patvaros Zsolt és Szűcs Dominik magas szinten irányította a csapatot. Fiatal kora ellenére Szedmák Roland sok gólt lőtt, jól játszott. Bozsik Mátét góljai emelik az átlag fölé.

-Mit emelnél ki, milyen céllal készültök a következő bajnokságra?

-Az elmúlt bajnoki szezont pozitívan értékelem, mert végig csapatként működtünk, remekül dolgoztak a játékosok. Mi lettünk a legsportszerűbb csapat a megye I-ben. Kis szerencsével, több hellyel előrébb is végezhettünk volna. A következő bajnoki évben már helyezésben is gondolkodhatunk. Ehhez több gólt kell szereznünk, mert a csapat védekezése már jól működik. Sokan dőltek ki, így Major Dávid, Zsoldos László, Varga Mihály, S. Juhász Tamás és Maczelka Gábor, nekik mielőbbi felépülést kívánok! Köszönöm az egész éves támogatást a szakmai vezetésnek, a játékosok részéről pedig munkához való jó hozzáállást!

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu