Megvan a Bács megyei válogatott 22 fős kerete

KLC játékosok is bekerültek.

Vanó Sándor, a Bács-Kiskun megyei amatőr válogatott vezetőedzője döntött, hétfőn kijelölte 22 fős szűk keretét. A válogatott hétvégén Füzesgyarmaton vesz részt a regionális tornán, melynek tétje az országos négyesdöntő.

A megyei válogatott kerete részben a két évvel ezelőtti ezüstcsapatra épül, mely csak büntetőkkel maradt le a végső sikerről. Az országos döntőre 18 játékost lehetett nevezni 2017-ben, abból a keretből 11-en most is befértek, további három futballista pedig korábbi tornák alkalmával kapott meghívót Vanó Sándortól. A válogatottnak 8 újonca is van, név szerint Oroszi Tibor, Knap Tamás, Lajos Lóránd, Antman Joshua, Pintyi Roland, Torma Barnabás, Bozsik Máté és Szabó Zsolt.

A szakmai stábba három olyan segítő is bekerült, akikre legutóbb még játékosként számított Vanó Sándor, Tóth Péter (KHTK) kapusedzőként, Kohány Gábor (Géderlak) masszőrként, míg Kohány Balázs (Kalocsa) pályaedzőként dolgozik majd Vanó Sándor mellett.

Egyesületünk két játékossal képviselteti magát, S. Juhász Tamás mellett Bozsik Máté is bekerült a keretbe.

A Bács megyei válogatott kerete:

Kapusok:

Eifert János (Kecel FC)

Oroszi Tibor (Kiskunfélegyházi HTK)

Urlauber István (Jánoshalmi FC)

Védők:

Hegedűs Edvin (Szabadszállási SE)

Knap Tamás (Bácsalmási PVSE)

Lajos Lóránd Attila (Harta SE)

Nasz Balázs (Kalocsai FC)

S. Juhász Tamás (Kecskeméti LC)

Valkai Tamás (Kiskunfélegyházi HTK)

Varga Milán (Harta SE)

Középpályások:

Antman Joshua (Kiskunfélegyházi HTK)

Dostyicza Dániel (Kalocsai FC)

Máruska Vitalij (Szabadszállási SE)

Pintyi Roland (Kiskőrösi LC)

Szabó Szilárd (Jánoshalmi FC)

Torma Barnabás (Faddikorr-Kiskunhalasi FC)

Támadók:

Bozsik Máté (Kecskeméti LC)

Gavula-Recte Mikula Levente (Kerekegyházi SE)

Harnos Zoltán Dániel (Jánoshalmi FC)

Juhász Miklós (Lajosmizsei VLC)

Kitl Zoltán (SC Hírös-Ép)

Szabó Zsolt (Akasztó FC)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu