Négy gól is kevés volt ezúttal a győzelemhez

Jó meccset játszottunk ezzel együtt Bácsalmáson. 

Nem akármilyen mérkőzést játszott megye I-es férfi csapatunk Bácsalmáson, ahol összesen nyolc gólt láttak a kilátogató nézők, egyenlő elosztásban. A döntetlennek inkább a hazaiak örülhetnek, hiszen bár ők szereztek az első gólt, ezt követően már 3-1-re, majd 4-3-ra is vezettünk, de Taci bombagóljával az egyik pontot otthon tartották.

A Bácsalmás már a 6. percben előnybe került Körmöci találatával, de nem maradtunk el sokáig a válasszal, hiszen Tóth kettő minutummal később egalizált. A 27. percben már Varga növelte az előnyt egy akció végén, majd a 38. percben Bozsik váltott gólra egy büntetőt. A félidő végén gyakorlatilag meccslabdánk volt, de nem sikerült bevinni a kegyelemdöfést, sőt, a hosszabbítás pillanatiban Söreg hozta vissza a meccsbe csapatát. A második félidő elején Lipták már egyenlíteni is tudott, de S. Juhász révén erre még volt viszontválaszunk, ami úgy tűnt, elég lehet szezonbeli első sikerünkhöz. Ez nem így lett, egy csavar még maradt a meccsben, ugyanis a 82. percben Taci hatalmas szabadrúgás góllal alakította ki a 4-4-es végeredményt.

Bácsalmási PVSE – KLC 4-4 (2-3)

Megye I. 4. forduló:

PVSE: Tóth D. – Hajrulovic (Györe 78.), Lipták, Kemény (Szádeczky 46.), Plichta, Körmöci (Snyehola 74.), Velez (Benkő 66.), Sőreg, Szabó, Taci, Rajcsányi.

KLC: Berta – S. Juhász, Patvaros, Kőrös, Balázs – Szűcs, Csordás (Győri 85.) – Varga, Major, Tóth K. (Szedmák 61.) – Bozsik (Maczelka 74.).

Gól: Körmöci (6.), Sőreg (46.), Lipták (55.), Taci (82.) ill. Tóth K. (8.), Varga (27.), Bozsik (38 – büntető), S. Juhász (64.)

Nagy Lajos (KLC): Gratulálok a csapatoknak! Jó volt látni, hogy ennyi tehetséges fiatal van a pályán mindkét oldalon, ráadásul jó iramot diktáltak a meleg ellenére is. Jó színvonalú megyei meccsen, véleményem szerint mi álltunk közelebb a győzelemhez. Szinte végig vezettünk, majd 4-4 után is adódott még meccslabdánk, de ezeket elhibáztuk már. A döntetlen ettől függetlenül igazságosnak mondható, hiszen mindkét csapat sokat tett azért, hogy eredményes legyen ezen a napon.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu