Pótolt meccsen vertük az Akasztót

Magabiztos játékkal.

Nehéz sorozatban van megye I-es csapatunk, hiszen szerdán újabb meccs várt a játékosokra, ezúttal az Akasztót fogadtuk korábbról halasztott meccsen. Bár a fáradtság érződött, összességében megérdemelt sikert arattunk.

Kecskeméti LC–Akasztó FC 3–1 (1–1)

Kecskemét, vezette: Allaga Iván (Rácz Béla, Harsányi Martin)

KLC: Berta – Csordás, S. Juhász (Tóth A. 82.), Varga M. (Tóth K. 87.), Szűcs, Keresztes, Kőrös, Kovács D. (Patvaros 64.), Bálint (Balázs 77.), Bozsik, Gaál (Terbe 84.).

AFC: Németh Zs. – Vincze D., Bányai, Tratter, Kerekes, Vincze S., Font, Németh T., Palla, Dobosi, Bánszki.

Gól: Kovács D. (10.), Bozsik (50.), Varga (78.) ill. Palla (30.)

Nagy Lajos: - Fő szempont az volt, hogy nyerjünk, hiszen ez egy hatpontos meccs volt számunkra. Fáradtan mozgott a csapat, hiszen most 12 nap alatt 4 meccset játszottunk, ez fizikálisan és mentálisan is sokat kivett a játékosokból. Nehéz sorozatban leszünk továbbra is, de meg vagyok elégedve a hozzáállással, mert az első félidőben ugyan ellenfelünk jól védekezett, de a másodikban felőröltük őket.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu