Reális a szereplésük

U19 és U17-es értékelő

A Mercedes-KLC U19 és U17 féltávnál egyaránt a negyedik helyen áll a regionális bajnokság Dél-Keleti csoportjában. A vezetőedzőket kértük fel egy értékelésre.

Ozsváth Ferenc (U19): – Az U19 remek teljesítményt nyújtott, melynek eredményeként a negyedik helyet foglalja el a tabellán. Csapatszíntű védekezésünk végig kimagasló volt, támadásban viszont fejlődnünk kell. A csapategység remek volt, nagy kár érte, hogy a vírusos időszak néha komoly nehézségeket okozott. Minden játékosunk dicséretet érdemel kitartásáért és teljesítményéért.

Pap Szabolcs (U17): – A csapattal július közepén kezdtük el a felkészülést. Mivel új korosztályként belépett az U16-os csapat, így felfelé nem jött egy játékos sem, viszont a 2004-es születésű srácok felléptek az U19-bez. Nagyon szűk keretben tudtunk gondolkodni, de augusztus végére sikerült a csapatot mennyiségben és minőségben is megerősíteni. A sorsolás után úgy gondoltam, hogy valahol a tabella első felében lesz a helyünk. A mérkőzések előrehaladtával ez be is igazolódott, így a bajnokság felénél a 4. helyen állunk, amire azt tudom mondani, hogy hozzávetőleg reális. Talán 2-3 pont maradt benne az őszi produkciónkban. A tavaszi szezonnak egy eredményes felkészülés után úgy szeretnénk nekivágni, hogy a célunk az, hogy végig harcban legyünk valamelyik dobogós helyért.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu