Soroksáron nyertek a lányok

Az U14 jól kezdett.

A Mercedes-KLC U14-es csapata soroksári sikerrel kezdte meg a bajnokságban a tavaszi szezont.

Soroksár – Mercedes-KLC 1-2

Jegyzőkönyv

Szalai Krisztofer: – Nagyon rosszul indult a mérkőzés a számunkra, egy több tekintetből is vitatható, közvetett szabadrúgás góllal már a 6. percben megszerezte a vezetést az ellenfelünk, az első harmadra ez mentálisan rá is nyomta a bélyegét a teljesítményünkre. A második harmadra úgy küldtem ki a lányokat, hogy meg kell nyerniük a mérkőzést, képesek rá, ha hisznek benne. Le a kalappal előttük, ahogy megfordították a mérkőzést a második harmad végén, és sikerült az előnyt megtartani az utolsó harmadban is. Külön öröm, hogy mindenki kivette a részét a győzelemből, a cserék jól és dinamikusan szálltak be. A védekezésünk nagyon rendben volt, ügyesen tolódtak a lányok, szélességben és mélységben is, alig hagyva az ellenfélnek megjátszható területeket. Végre a középpályásaink is kellő mennyiségben vették ki a részüket a csapat védekezésből, ennek köszönhető, hogy csupán egy gólt kaptunk, ami azért nem feltétlen volt jellemző ránk az ősz folyamán. Ami a fő negatívum volt a mérkőzésen, az a ziccereink befejezéseinek a minősége, legalább 3-4 nagy helyzetünk maradt ki, amikor már csak a kapussal álltunk szemben. Ezen mindenféleképpen javítanunk kell, hogy a későbbiekben, a szorosabb mérkőzéseket idő előtt le tudjuk majd zárni. Zárásként kiemelném, hogy ettől a csapattól hét gólt kaptunk ősszel az első fordulóban, most pedig sikerült győzelmet aratnunk felettük. Nem akármilyen fejlődésen mentünk át, szeretnék megismételni a mutatott játékot a tavaszi szezon további mérkőzésein is.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu