Tornagyőzelem után sikeres rajt

Elkezdte a női csapat.

Női csapatunk március 15-én Dunaújvárosban nyert tornát, majd hétvégén győzelemmel kezdte a bajnokság tavaszi szezonját.

A torna és a nyitány kapcsán S. Juhász Attila számolt be az eseményekről:

– Női csapatunk március 15-én Rácalmáson vett részt a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség által rendezett Nőnapi Carissa Kispályás Labdarúgó Tornán. Nagy várakozással készültünk a tornára, hiszen nem sűrűn van lehetőség ilyen rendezvényekre a női foci világában. Felkészülésünk zárásaként jól illeszkedett programunkba a rendezvény, melyen 12 játékossal és egy lelkes szurkolóval vettünk részt. A hét csapatos tornán nagy iramú, színvonalas, olykor küzdelmes mérkőzéseket játszottak a csapatok. Ennek köszönhetően a végső sorrend is apró momentumokon múlott. Négy győzelmünkkel és a dobogós csapatokkal szemben elért két döntetlennel felállhattunk a dobogó legfelső fokára. A játékosok sokat tettek a végső győzelemért, és csapatként működve Dr. Túri Zsófia a „Torna Legjobb Játékosa” és Papp Lilla a „Carissa SE Különdíjat” is kiérdemelték a szervezők döntése alapján. Nagy elismerés a résztvevő csapatok játékosainak és vezetőinek, hogy a Nemzeti Ünnepen részesei lehettünk a Női Labdarúgás Ünnepének. Hazafelé vezető utunk a Dunaújvárosi kórház érintésével kicsit hosszúra sikeredett, de szerencsére kapusunk, Illés Mónika jól van. Így lehet az örömünk teljes.  Gratulálok a torna szervezőinek a színvonalas lebonyolításhoz – tette hozzá.

A Kiskőrös ellen szintén sikerrel kezdett együttesünk:

– Első tavaszi mérkőzésünkön kicsit kalandosra sikeredett az indulás, ennek ellenére időben megérkeztünk Kiskőrösre. A kiskőrösi pálya felújítási munkái miatt a szomszédos szabadidőközponti pályán került megrendezésre a mérkőzés. A kezdősípszót követően kezünkbe vettük a játék irányítását, azonban fölényünket hosszú ideig nem sikerült gólra váltani. A 37. percben Ésik Enikő találatával megszereztük a vezetést. A második félidőt jól kezdtük, a 43. percben Bertalan Lili volt eredményes. Ezt követően játékunk egyre magabiztosabb lett, több gólhelyzetet sikerült kialakítani, ám a befejezésekbe hiba csúszott. Harmadik gólunkat a 79. percben Szabó Enikő szerezte. A győztes meccs után jöhetett a soltvadkerti süteményezés és fagyizás.

Kiskőrösi LC – Kecskeméti LC 0-3

Jegyzőkönyv

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu