Továbbra is hibátlan az U15-ös fiú gárda

Bende Csaba együttese rangadót nyert szombaton

Az U15-ös regionális bajnokság dél-keleti csoport alsóházának 7. fordulójában csapatunk a Tiszakécskét fogadta. A mieink ezt megelőzően négy találkozót vívtak meg a rájátszásban, és mindegyiket megnyerték, ráadásul impozáns, 14-3-as gólkülönbséggel.

Rendre kiélezett találkozót vívunk a kécskeiekkel, legutóbb március végén idegenben győztünk ellenük 2–1-re. Ezúttal is szorosan alakult a találkozó, amelyen egy gól döntött. Szabó Márton a 62. percben rúgta a győztes találatunkat.   

Bende Csaba vezetőedző értékelése: – A kezdés után próbáltunk támadólag fellépni, de ellenfelünk szervezetten védekezett, nehezen tudtunk helyzetekig eljutni. A mezőnyben ügyesen építkeztünk, jól járattuk a labdát, de az első félidőben inkább csak labdabirtoklásban voltunk jobbak. A szünet után is többet volt nálunk a labda, a kécskei csapat kezdett fáradni, mi pedig egyre többször jutottunk el a kapujukig. Végül Szabó Marci jó helyzetfelismerésével eldöntötte a rangadót. Játékban, labdabirtoklásban, szervezettségben sokat javultunk és léptünk előre.

Mercedes KLC – Tiszakécske VSE 1–0 (0–0)

MLSZ Regionális U15 Alap Délkeleti csoport Alsóház 7. forduló
2024. május 4., 10:00
Kecskemét

A KLC összeállítása: Dóri – Pálfy, Rafael, Csordás (Rimóczi 58.), Arató, Tóth Sz., Brútyó, Kothencz, Kovács K. (Horváth 50.), Szivák, Szabó M.

Gólszerző: Szabó Márton Kristóf (62.)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu