Továbbra is kiemelt női képzési központ lesz a KLC

Az MLSZ elfogadta pályázatunkat.

A KLC-KTE SI utánpótlás nevelő munkája során, évről évre egyre meghatározóbbá válik a leány labdarúgás szervezése és fejlesztése is. Egyesületünk ezen a fronton újabb fontos lépést tett meg, hiszen ismét sikeresen pályáztunk a női képzési központi státuszra.

Az MLSZ célja továbbra is az, hogy a nemzetközi standardoknak megfelelően, az európai elit szintjéhez közelítő képzést valósítsanak meg. Ennek egyik lehetősége és formája a központokban zajló, összehangolt munka. Ennek a KLC is részese, hiszen a 2019/2020-as kiírásban is fejlesztési központ voltunk. Az MLSZ most ismét elfogadta pályázatunkat, így a 2020/2021-es időszakban is kiemelt bázis lehet a leány labdarúgás számára a KLC-KTE SI. 

Egyesületünk nyáron fennállása óta először indított női felnőtt csapatot, első nekifutásra a megye I-ben, ahol még a bajnoki címre is van esélyünk. A felnőtt csapat a korosztályos együttesekből érkező lányok számára biztosít versenyzési lehetőséget, a cél idővel az NBII-es szereplés. Utánpótlás szinten jelenleg U19, U16, U14, U15 korosztályban bajnokságban szerepelnek csapataink, de szervezett keretek között az U11-U13, U7-U10 korosztályok számára is tartunk edzéseket, iskolai és óvodai szinten is. 

A lányok jelentkezését folyamatosan várjuk és fogadjuk a technikaivezeto@kecskemetilc.hu email címen.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu