Csak helyzetekig jutottunk, a Szabadszállás viszont gólokig

Ezúttal a Szabadszállást fogadta csapatunk a megye I. aktuális fordulójában, és a játék képe alapján megvolt az esélyünk arra, hogy első győzelmünket ünnepeljük a szezonban. A végén mégis a Szabadszállás vitte el a pontokat.

 

 

Az első játékrészben uraltuk a mérkőzést, több helyzetet is kialakítottunk, de egyszerűen semmi sem akart összejönni a kapu előtt. A második félidőt is jól kezdtük, de a gól továbbra sem akart jönni, majd a Szabadszállás gyakorlatilag első helyzetét gólra váltotta, Boldizsár egyéni alakítása után kerültünk hátrányba (0-1). Alig tíz perc után megduplázta előnyét a vendég együttes, egy kontra végén Máruska passzolt középre, Boldizsár közelről sem hibázott (0-2). A végén még büntetőből sem sikerült kapaszkodnunk, Bozsik csak a kapufát találta el, a kegyelemdöfést aztán egy védelmi megingás végén ismét Boldizsár vitte be (0-3).

Kecskeméti LC – Szabadszállás 0-3 (0-0)

Megye I. 6. forduló

KLC: Meggyes – Csordás (Pálnok 90.), S. Juhász (Tóth K. 46.), Módra (Vass 19.), Kőrös – Szűcs, Zsoldos, Bogár, Szedmák (Faragó 75.) – Major (Stein 69.), Bozsik.

SZSE: Németh – Márkus, Sztakó (Horváth 66.), Zsíros, Hegedűs, Máruska, Gáspár, Boldizsár (Progli 89.), Kiss, Zsíros, Csurka (Horváth 81.)

Nagy Lajos (KLC): Büszke vagyok a csapatra, nagyon akarták a győzelmet és jól is játszottak, ebben a szezonban most dolgoztuk ki a legtöbb helyzetünket. A helyzetkihasználásunk nem volt az igazi, ha mi szerezzük az első gólt másképp is alakulhatott volna a mérkőzés.

Fotó és forrás: kesport.hu 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu