30 éves lett klubunk

Megünnepeltük.

Hétfőn gálamérkőzéssel és ünnepi eseménnyel foglalta keretbe 30 éves fennállását klubunk. Volt mire emlékezni, igazán népes közönség előtt.

A program délután kezdődött el a Széktói Stadion műfüves pályáján, ahol a Kecskeméti LC edzői és vezetői a Nemcsák Károly által vezetett Színés Válogatottal találkozott. A találkozó végül 5-0-os hazai sikert hozott, de természetesen nem az eredményen, hanem a jó hangulaton volt a hangsúly.

A folytatásnak a Hírös Agóra adott helyet, ahol többszáz vendég gyűlt össze az alapítóktól, szurkolóktól, jelenlegi és korábbi játékosoktól kezdve a szülőkig, illetve a támogatókig. Az eseményt a korábbi 30 év fotói vezették fel, majd három alapító, Mészáros János, Losonczy László és Karakas Ferenc emlékezett vissza egy kisfilmben a KLC születésére.

A folytatásban Nagy Dániel verse és Frech Zoltán Hofi Géza előadása színesített a programot, ezt követően pedig Karakas Ferenc foglalta össze a klub első tíz évét, mely rengeteg kihívást tartogatott, mégis folyamatos, lelkes és eredményes munkával folyamatosan növelni tudták létszámukat, fejlesztve infrastruktúrájukat. A KLC egyik alapelve volt, hogy jó emberekt neveljen az egyesület, akik a futballban, illetve azon kívül is megvalósítsák álmaikat, erre jó példa Teresckei József is, aki előadóművészként és színművészként találta meg helyét, az ő előadásával folytatódott ezután a műsor.

S. Juhász Attila egyesületi elnök vette át ezután a szót, aki előbb 2017-ig, majd 2022-ig foglalta össze az újabb húsz esztendőt. A KLC folyamatos útkeresésben volt ezekben az időkben is, hosszú évekig az akadémiával közösen, majd külön válva igyekezett megtalálni a helyét, eközben a felnőtt futball és a női labdarúgás is szerves része lett a klubnak. Mára 400-nál is több játékos rúgja a labdát a KLC kötelékében, az óvodás kortól egészen a veterán csapatig. Létszámát tekintve a legnagyobb egyesületek közé tartozik a klub országos szinten is.

Szondi Tamás Jézus Krisztus Szupersztárból előadott száma után az alapítókat is köszöntötték, felszólalt Kecskemét Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője, Jánosi István is, aki maga is tagja volt a tíz alapítónak 1992-ben. A tíz történelmi tettet végrehajtó személy nem más volt, mint Dr. Bozóky Imre, Hegymegi István, Jánosi István, Karakas Ferenc, Losonczy László, Ludvigh Zoltánné, Mészáros János, Tánczos András, Virág András, Vrabély Győző.

Az esemény a Kecskeméti Táncegyüttes, illetve Varga Miklós műsorával, az Európa című szám előadásával zárult, a támogatók köszöntése után egy fogadással.

További képek facebook oldalunkon tekinthetőek meg. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu