Jubileumi és egyben sikeres szezont zárt a KLC – Évértékelő S. Juhász Attilával

A 30 éves KLC elnökét, S. Juhász Attilát kértük, hogy értékelje a 2022/23-as idényt:

Sokáig emlékezetes szezonon van túl a KLC?

Így van, hiszen 2022-ben ünnepeltük alapításunk 30. évfordulóját. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 2000 óta én is részese vagyok a KLC életének, fejlődésének – kezdte az étékelését S. Juhász Attila. – Ebben az időszakban komoly fejlődésen ment keresztül az egyesületünk. Az új utánpótlás nevelési struktúrában a harmadik szinten vagyunk. Ezt nem megkaptuk, hanem keményen megdolgoztunk érte, hiszen a felmérések alapján a Magyar Labdarúgó-szövetség érdemesnek tartott bennünket arra, hogy ezt a feladatot ellássuk. Tíz akadémia van Magyarországon, 23 Tehetségközpont és megyénként jellemzően 3-5 Körzet Központ. Bács-Kiskun vármegyében mi vagyunk az egyik Körzet Központ. Elmondható, hogy országos szinten is a KLC a nagy létszámú, jól felépített egyesületek közé tartozik. Amellett, hogy férfi és női porondon is van felnőtt csapatunk, azon kevés egyesület közé tartozunk, amelynél még veterán csapat is működik.

Milyen bajnokságokban szerepeltek a KLC csapatai?

Minden utánpótlás csapatunk regionális bajnokságban játszik, és jellemzően a középmezőnyben végeztünk. Az U16 és U17-es csapatunk a kiemelt ligában, míg az U14-es, U15-ös és az U19-es gárda az alap bajnokságokban szerepelt. Felnőtt női és férfi csapatunk a megyei bajnokságban versenyzett, a veteránok regionális torna rendszerben léptek pályára. Emellett a lányok kiemelkedő sikereket értek el, a női csapat és az U19 bajnok lett, az U16 ezüstérmet szerzett és az U14 is jól szerepelt.

Hányan fociznak a KLC-ben?

A létszámunk folyamatosan stabil, rendre 400 feletti versenyengedélyes játékosunk van. Az óvodai, iskolai programunk is rendszeres, hetente tartunk edzéseket a különböző intézményekben, és célunk, hogy minél több gyermekkel szerettessük meg a labdarúgást. Emellett bekapcsolódtunk az MLSZ lányfocit népszerűsítő Playmakers nevű, Disney által támogatott programjába. Ez 5-9 év közötti lányokat szólít meg és mesetörténeteken keresztül viszi közelebb a focit a gyerekekhez. Ezt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában indítottuk el és nagy sikere van. Körzet Központként a hozzánk tartozó 14 klub számára rendszeresen Bozsik Fesztiválokat szerveztünk az U7-U9 korosztályokban, illetve az U11-es korosztályban Bozsik Tornát Nagy Tamás és Bodnár Aurél irányításával. Ezeken a rendezvényeken rendre 150-250 gyerek futballozik. A résztvevő klubok vezetői jó véleménnyel voltak, így ki merem jelenteni, hogy sikeresek voltak ezek a rendezvények.   

A felnőtt csapatok teljesítményével mennyire lehetsz elégedett?

Változások is voltak az egyesület életében. A felnőtt csapatot több éve Nagy Lajos irányította, ő télen az U15-ös csapatot vette át, míg a nagyok vezetőedzője Márton Pál lett. Elindult a fiatalítási folyamatunk. A Megye I-ben a mezőny alsó harmadában végeztünk, de a mérkőzések összképét tekintve kis szerencsével feljebb is zárhattunk volna a tabellán. Több utánpótlás korú játékosunknak lehetősége volt bemutatkozni a férfi Megye I-es csapatban és sokan olyan meggyőző teljesítményt nyújtottak, hogy rövidesen akár alapemberekké is válhatnak. A tehetséges játékosoknak arra is van esélyük, hogy később magasabb szinten is bemutatkozzanak. A fiatalítási folyamat szépen alakul, ezzel mindenképpen elégedettek lehetünk. A női csapat magabiztos játékkal szerezte meg a bajnoki címet, melynek elérésében az utánpótlásban pallérozódó fiatalok is nagy segítséget nyújtottak..

Mire vagy a legbüszkébb?

Arra, hogy olyan kollegákat sikerült magunk mellé állítani és magunk mellett tartani, akik azonosulni tudnak a filozófiánkkal. Nagyon kicsi a fluktuáció, szinte azonos szakmai stábbal tudunk dolgozni évek óta. Nagy eredménynek tartom azt is, hogy a Kecskeméti Labdarúgó Akadémiával és a KTE felnőtt csapatával már írásos formában is van együttműködési megállapodásunk. Ennek célja, hogy a kiemelkedő képességű játékosainknak biztosítani tudjuk a folytatás lehetőségét egy magasabb szinten. Számomra nagyon fontos, hogy a helyi labdarúgás meghatározó szereplőivel jó kapcsolatot tudtunk kiépíteni. Bízom benne, hogy ez mindkét fél számára eredményes lesz. Itt jegyezném meg, hogy külön gratulálok a Kecskeméti TE-nek, hogy az előző idényben minden várokozást felülmúlva ezüstérmet szerzett az NB I-ben!

A jövőre milyen célkitűzéseket lehet megfogalmazni?

Ahogyan az alapítóink is leírták, az egyesület küldetése az utánpótlás nevelése. Ettől annyiban tértünk el, hogy beláttuk, ahhoz, hogy az utánpótlásból kiöregedő játékosok ne kallódjanak el, szükség van felnőtt csapatra is. A jövőre a stabilitást helyezném a fókuszba, legyen szó a kollégákról, anyagi háttérről, létesítményekről. Ez fontos, hogy nyugodt körülmények között tudjon működni a Kecskeméti Labdarúgó Club. Amiben szeretnénk előrelépni, az az utánpótlás nevelésnek a még jobban egymásra építése, hogy a korosztályok között zökkenőmentes legyen az átmenet. Vannak minimum kritériumok, amelyeket minden játékosnak teljesíteni kell bizonyos korosztályokban. Célunk, hogy a kiemelkedő képességű futballistáinknak plusz edzésmunkát tudjunk biztosítani, és ennek az ellenkezőjét is meg akarjuk valósítani, hogy azok a játékosok is kapjanak egyéni képzést, akiknek bizonyos dolgokban lemaradásuk van. Ebben az edzőink maximálisan partnerek. Karakas Feri bácsi a hét minden napján folyamatosan a pályán van, minden rezdülésre odafigyel. Parti Gyula kollegám a szakmai munkát irányítja, szintén a legtöbb meccsen, edzésen kint van és rendszeresen egyeztet az edzőkkel. A háttérstáb is kiváló, a technikai vezetőktől az irodai kollégákon át egészen a takarítókig. Olyan családias légkör jellemzi az egyesület mindennapjait, amelyben öröm dolgozni!

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu