S. Juhász Attila szerint fontos, hogy jól gazdálkodjunk a megszokottnál több szabadidővel

Becsületbeli ügy, hogy egyénileg is mozogjunk.

Egyesületünk immáron egy hete nem tud edzéseket tartani a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, így természetesen a vírus terjedésének lassítása mellett nagyon fontos, hogy játékosaink és kollégáink egyénileg tartsák formában magukat. Erre ösztönzi őket egyesületünk elnöke, S. Juhász Attila is.

„A kialakult helyzet sajnos mindenkitől megköveteli, hogy a régi, megszokott életmódtól eltérjen. Ez hatványozottan érinti a sportolókat is, hiszen nem tudunk edzéseket tartani, a heti rutin szinte teljesen felborult egyik pillanatról a másikra. Nagyon fontosnak tartom, hogy ebben a helyzetben se engedjük el magunkat. Nem szeretnék edzésprogramokba belemenni, hiszen a csoportos edzéseket egyénileg nem lehet pótolni, de ebben a helyzetben ki kell használni minden lehetőséget a mozgásra, akár otthon, akár a szabadba kimozdulva, ha erre lehetőség nyílik. Arra kérném egyesületünk minden játékosát és edzőjét, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy a kialakult körülmények közt is tartsák rendben magukat fizikálisan. Bár edzések jelenleg nincsenek, a heti ritmus tartása mindenképpen fontos a szervezet számára egyénileg is. Mindannyiunk számára megszorításokat jelent a kialakult helyzet, de próbáljuk meg ideálisan eltölteni a ránk szakadt szabadidőt. A folytatásról, a jövőről egyelőre nekünk sincs konkrét információnk, bízunk benne, hogy minél hamarabb újra edzéseket tarthatunk.”

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu