Tábort tartott Körzet Központunk

Tornát is rendeztek

A 2021/2022-es Bozsik Program új rendszerének első táborát tartotta meg a Kecskeméti LC Körzet Központ 2021. október 26-án és 27-én Bodnár István Aurél és Nagy Tamás szakmai vezető irányítása mellett.

Bodnár István operatív vezető: - Előzetesen 17 gyermek kapott meghívást, az eddig lezajlott U10/U11-es Bozsik Tornák és kiválasztó edzések alapján.  Az első nap 14, a másodikon 15 gyermek vett részt a táborban, a körzethez tartozó 13 egyesület közül 7 klubból érkeztek játékosok. Az első napon délelőtti és délutáni edzések is voltak, az edzések közötti idő hasznos eltöltésére ügyességi játékokkal is készültünk, legnépszerűbb a lábtenisz volt. A második nap is edzéssel kezdődött délelőtt, majd a délután folyamán a játékosokból összeállt csapat egy mini tornán vett részt, ahol Bács-Kiskun megye többi Körzet Központ válogatottja ellen lépett pályára. Bár itt nem hirdettek győztest, azt gondoljuk, hogy eredményesen szerepeltek játékosaink, egyedül a KTE LA csapatától szenvedtünk vereséget. Összességében nagyon sikeres és jó hangulatú két napot zártunk, a gyerekek nagyon könnyen beilleszkedtek, jó barátságok születtek és csak pozitív visszajelzést kaptunk tőlük és a szüleiktől egyaránt.

Csapatunk további eredményei:

Kecskeméti LC KK – Szilády RFC Kiskunhalas KK 2-2

Kecskeméti LC KK – LUA Baja KK 3-2

Kecskeméti LC KK – Kiskőrösi LC KK 2-0

A Kecskeméti LC KK legjobb játékosának Hagyó Leventét választották meg. A program közben a gyerekek megismerkedtek a Footgolf-al is, a nap zárásaként pedig a szülőkkel együtt megtekinthették a KTE - DVSC Magyar Kupa mérkőzést.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu