Továbbra is női képzési központ leszünk

2017 óta folyamatosan. 

Egyesületünk közel tíz éve tölt be meghatározó szerepet a női labdarúgás fejlesztésében, 2017 óta kiemelt képzési központként, és a 2022/2023-as bajnoki évadra is megkapta ezt a minősítést. Egyre fejlődő női szakágunkban mára 100-nál is többen futballoznak. 

– Amióta az MLSZ elindította a női képzés terén ezt a programot, azóta folyamatosan ott vagyunk a kiemelt akadémiák mögött. Az utóbbi években egy audit is megelőzi a sorrend kialakítását, ezen rendre jó eredményekkel felelünk meg. A csapatok szereplését is nézve kijelenthető, hogy jó pozíciót foglalunk el a mezőnyben, egyre többen tudnak egyénileg is kiemelkedni. Most éppen három utánpótlás válogatott játékosunk van, de ha a korábbi években nem jön be a Covid, ez a szám magasabb is lehetne. Ígéretet már kaptunk rá, hogy azok is lehetőséget kapnak utólag a bizonyításra, akik a vírus miatt korábban lemaradtak erről. A női szakágunk fejlődését jól mutatja, hogy amikor először beigazoltuk a lányokat még a KNLE-ből, akkor 16 fő érkezett hozzánk összesen, mostanra viszont bőven 100 fő felett jár a létszámunk a szakágban – mondta S. Juhász Attila. 

Női szakágunk kapcsán a baon.hu-n olvasható a teljes interjú. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu