Beszámoló
Az U11-es fiúk Jászberényben léptek pályára a Regionális Tornán, majd Kecskeméten a Körzetin. Mindkét alkalom nagyon hasznos volt tanítványaink számára.
Körmöczi Dominik edző beszámolója a Regionális Tornáról: – Hétvégén Jászberényben vettünk részt a soron következő régiós tornán. Ellenfeleink a Jászberény, Biatorbágy, Cegléd és Bugyi csapatai voltak. A mérkőzéseken remekül teljesítettek a gyerekek, már az első pillanattól nagy elánnal és lelkesedéssel álltak a mérkőzésekhez. Ötletesen és bátran futballoztak, ami szép játékot eredményezett. Öröm nézni, hogy az önálló döntésektől és hibáktól nem riadnak vissza, így a fejlődésük folyamatos és a stílus, amelyben edződnek a mérkőzéseken is maximálisan megjelenik. Sajátosságunk, hogy minden játékos minden „poszton” játszik, és ennek köszönhetően megtapasztalhatják a különböző követelményeket, a későbbiekben pedig ennek a sokoldalúságnak köszönhetően komplexebb játékosok lesznek. Csapatunkban részt vett Dobosi Krisztián a Ballószög csapatából, ő nagy energiát hozott csapatunkba, ennek köszönhetően érdemelte ki a kiemelést ezen a napon. Gratulálok minden játékosomnak elsősorban ahhoz, hogy „külső beavatkozás” nélkül is feltalálják magukat a pályán, és önállóan képesek ilyen minőségben együtt játszani mindezt örömmel az arcukon felszabadultan.

Bánhidi Ádám asszisztens edző értékelése a Körzeti Tornáról: – Ezen a tornán a társaság kicsit „álmosan” kezdte a mérkőzéseket, de fokozatosan felvették a mérkőzés ritmusát, és szép megoldások jelentkeztek náluk. Elsősorban a kellő agresszivitás hiányzott a labdaszerzéseknél, így könnyebben jöttek át rajtunk. Mezőnyben tapasztaltunk szép dolgokat, és jöttek találatok olyan játékosoktól is, akik most szerezték meg első góljaikat. Pozitívum, hogy egy pillanatra sem adták fel a küzdelmet a gyerekek és közösen átlendültek ezen a holtponton. Csapatunkban Vörösmarthi Benett kapta a kiemelést, aki több szép védést is bemutatott a kapuban, ahol most próbálta ki magát először KLC színekben. U10-es csapatunknak köszönjük a segítséget ezúton is, és gratuláció illeti a srácokat, hogy a legerősebb csoportban is megállták a helyüket. Gratulálunk minden játékosnak a mutatott hozzáálláshoz és játékhoz!

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu




-
