U12, U14, U15
Az U12-es fiú csapatunk hazai pályán a Soroksártól kapott ki a regionális bajnokságban. AZ U14-es gárda szoros meccsen egygólos idegenbeli sikert könyvelhetett el, míg az U15-ösök előbb a Ceglédet, majd a Grosics Akadémiát is legyőzték!
U12:
Péntek József vezetőedző értékelése: – Még mindig vannak olyan játékosaink, akik álló helyzetben szeretnék játszani ezt a játékot, úgy gondolják, hogy elég csak felvenni a mezt, és majd megoldódik minden magától. Sok volt a mérkőzést befolyásoló hiba, mint például a védőzónában megpróbálni keresztlabdával megjátszani a társat, a labda el nem találása a büntető területünk környékén, vagy az ellenfél csatára végig tud cikázni négy védő között. Ezek ellenére összességében nem nézett ki rosszul a csapat szerkezete, igyekeztek a srácok, viszont demoralizálóan hatott, hogy a hibáinkat ellentmondást nem tűrő módon kihasználta a Soroksár, valamint azért a lehetőségeinket jobban meg kellene becsülni. Lesz még három mérkőzésünk ősszel, amelyeken már pontokat fogunk szerezni, télen pedig rendezzük majd sorainkat.
KLC U12 – Soroksár 0–6
Összeállítás: Blaskovits – Gáspár, Novák, Babák, Vecsei, Csorba, Mizere, Theisz, Kőházi-Kis. Csere: Buborék, Pásztor Cs., Pásztor B., Kiss M., Sándor, Bozóki, Soltész.

U14:
Marosvölgyi Attila vezetőedző értékelése: – Az elmúlt hetekben a csapat magabiztos és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. A középső és a hátsó harmadban stabilan működünk, jól segítjük egymást, csapatként egyre szervezettebb játékot mutatunk. Korábban az egyéni hibáinkat az ellenfelek rendre kihasználták. A mai mérkőzésen azonban ezek már nem okoztak komolyabb problémát. Tudatosan építettünk a gyors átmenetekre. Egy jól felépített ellentámadás végén sikerült megszereznünk a vezetést. Ezt követően is hasonló felfogásban folytattuk a játékot. Bár az ellenfél többet birtokolta a labdát, de igazián veszélyes gólhelyzeteket nem tudott kialakítani. A támadóharmadban ugyanakkor továbbra is sok pontatlanság jellemezte a játékunkat, ami miatt több kontratámadásunk és lehetőségünk is kihasználatlan maradt. Ezen a területen mindenképpen fejlődnünk kell. Rendkívül nehéz és küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl, de külön öröm, hogy a gyerekek végig koncentráltan, fegyelmezetten és egymást segítve futballoztak.
Szigethalom United SC – KLC U14 0–1
Összeállítás: Schaáf M. – Katona, Fehér, Fülei, Gáspár, Kriston, Szebellédi, Tímár, Torma, Horesta, Gábor. Csere: Kubránszky, Dajka, Tóth N., Varga.
Gólszerzőnk: Szebellédi Noé.

U15 (Cegléd elleni):
Kovács András vezetőedző értékelése: – Az egyik éllovas ellen léptünk pályára. Kérdés volt az, hogy az elmúlt hetek gyengébb mutatott játéka után tudunk-e egy ki-ki meccset játszani egy erősebb ellenfélel. Próbáltunk kezdeményezően fellépni labdaszerzésben, de helyezkedési hibáink miatt nem voltak hatékonyak próbálkozásaink. Emiatt labdabirtoklásban jobban érvényesült Cegléd akarata. A sikeres labdaszerzéseink után nagy arányban adtuk el a labdákat, pedig nem tartottunk kiárusítást. A kialakult játékhoz viszont megfelelően alkalmazkodtak a gyerekek, racionális, fegyelmezett játékot játszottak. Sárközi Lajos bravúrjai sokat segítettek abban, hogy ezt a meccset sikeresen hoztuk le. Gyors ellentámadásainkból kettőt sikerült értékesíteni a gólfelelőseinknek, Makai Daninak és Horváth Kevinnek. Nagy bravúrt sikerült elérni, gratulálok mindenkinek!
KLC U15 – Cegléd 2–0
Összeállítás: Sárközi – Horváth F., Tajti, Szabó J., Olajos M., Lévai, Mizere, Cséplő, Makai, Bernárd, Horváth K. Csere: Buborék, Herczeg, Pogány, Antal, Szabó D., Horváth D., Olajos B.
Gólszerzőink: Horváth Kevin, Makai Dániel.

U15 (Grosics elleni):
Kovács András vezetőedző értékelése: – Ismét egy bravúros győzelmet arattunk egy jó erőkből álló Grosics Akadémia ellen. A helyezkedési hibák a mérkőzés elején sűrűbben jelentkeztek, amelyeket többnyire sikerült kijavítani a második félidőre. Stabil a keretünk, így egy plusz lendületet kaptunk a cserékkel. Eljutottunk egy 11 passzos labdatartásig, aminek kifejezetten örülök, amellett, hogy látványos támadásvezetésből is betaláltunk. Edzünk továbbra is szerényen és serényen! Örülünk, de helyén kell kezelni, amit eddig elértünk. Van még bőven hova fejlődnünk egyéni képességek és csapatjáték területén is!
KLC U15 – Grosics Akadémia 4–2
Összeállítás: Sárközi – Horváth F., Tajti, Szabó J., Olajos M., Lévai, Mizere, Cséplő, Makai, Bernárd, Horváth K. Csere: Buborék, Herczeg, Pogány, Antal, Szabó D., Horváth D., Olajos B.
Gólszerzőink: Horváth Kevin (3), Bernárd Máté.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu




-
