Lelkes játékkal győztek az U19-esek

Hazai siker

A Szentest látta vendégül a bajnokságban továbbra is hibátlan U19-es fiú csapatunk. A találkozón ugyan a mieink hamar hátránya kerültek – hét meccset kellett várni az első bekapott gólunkra (!) –, de innen felálltak és 3-1-re nyertek.   

Ozsváth Ferenc vezetőedző értékelése: – Nagy fölényben, de az eredmény szempontjából szoros meccsen szereztünk 3 pontot. Az első játékrész elején egy remek döntés után 40 méterről ívelve szerzett vezetést az ellenfél. Ezután több ígéretes helyzetet teremtettünk az ellenfél kapuja előtt, de az utolsó passzok minősége és a rossz döntések miatt ezek nem értek góllá. A második játékrészben magasabb tempóban játszva sikerült további gólokat szerezni. A jó játék ezúttal elmaradt, de a lelkesedés meghozta számunkra a győzelmet.

Mercedes KLC – Szentesi Kinizsi SZITE 3-1

Regionális U19 Alap, Délkeleti csoport, 7. forduló
Kecskemét
2025. október 19.

A KLC összeállítása: Piszmán – Andrási, Molnár R., Farkas, Tóthalmi, Kis Pál, Terbe, Doktor, Utasi, Marton, Asztalos. Csere: Simon, Palincsár, Nádudvari, Szabó Á., Folg, Nagy D., Kelemen.  

Gólszerzők: Utasi Brendon (39.), Nagy Imre Dávid (50.), Palincsár Levente László (72.), ill. Mihály Ó. (6.)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu