Jól szerepeltünk az országos utánpótlásban

 

A Mercedes-KLC négy korosztályos csapata is folytatta szereplését az országos utánpótlás bajnokságokban. Az U19-es együttes kivételével, mindenki három pontot szerzett hétvégén.

U19: Békéscsaba FC – Mercedes-KLC 3-0

Ozsváth Ferenc: Nem voltunk kellőképpen motiváltak ahhoz, hogy egy hasonló képességű csapat ellen sikert érjünk el.

U17: Békéscsaba UFC – Mercedes-KLC 0-8

Pap Szabolcs: Gratulálok a csapatnak, a játék minden elemében felülmúltuk a mai napon a Békéscsabát. Néhány játékosom végre elhitte, hogy a képességei megvannak ehhez az osztályhoz, és önbizalommal futballozott. A héten azon, hogy ez megmaradjon a SZEOL ellen is. Örülök annak, hogy amiket az edzéseken gyakorlunk, azok már visszaköszönni kezdtek a mai mérkőzésen.

U15: Mercedes-KLC – Gyula 8-3

Márton Pál: Azokat a helyzeteket, amiket múlt héten kihagytunk, azokat most berúgtuk. Szimpatikus ellenféllel találkoztunk, győzelmünk ilyen különbséggel is megérdemelt.

U14: Mercedes-KLC – Gyula 5-0

Bende Csaba: A múlt héthez képest sokkal bátrabban játszottunk, pedig az ellenfél hasonló játékerőt képviselt. A védekezésünk rendben volt, már a középpályán jól szűrtünk, és ami nagyon tetszett, hogy sok támadásunkat is lövéssel fejeztük be.
 


 
 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu