Leány U10, U14, U16, U19
Büszkék lehetünk leány csapatainkra, hiszen kivétel nélkül nagyon jó teljesítményeket nyújtottak az elmúlt napokban. Az U10-es lányok a regionális tornán négy meccsükből hármat megnyertek egy döntetlen mellett. Az U14-esek Karcagon győztek hét góllal, az U16-osok előbb 11, majd 4 gólos sikert arattak és az élen töltik a téli szünetet, míg az U19-esek a Honvéd ellen küzdöttek nagyot. Jöjjenek a részletek:
Leány U10 regionális torna, Szeged
Eredményeink: KLC – Szolnoki Máv 9–0; KLC – Gyula 2–2; KLC – Szent Mihály Szeged 2–1; KLC – Békéscsaba 7–0.
Szutor Sándor edző értékelése: – A nyitótalálkozónkon sok gólos győzelmet arattunk, de az ellenfél kapuja elé tömörülő védelmével sokszor meggyűlt a gondunk. Távoli lövéseink célt tévesztettek, így átlövés gólt nem tudtunk szerezni. Kénytelenek voltunk szinte a kapuba gyömöszölni a labdát. Az ellenfél ezúttal semmi veszélyt nem jelentett a kapunkra. A gyulaiak ellen játsszuk ebben a szezonban a legszorosabb mérkőzéseket. Ezúttal is így alakult. Bár korán betaláltunk a kapujukba, de gyorsan egyenlítettek. Gyorsan újra megszereztük a vezetést, de ettől kezdve az ellenfél végig fölényben játszott. Gyorsaságban és cselezőkészségben felülmúltak bennünket. Megérdemelten egyenlítettek ismét, mi pedig inkább a döntetlen megtartásáért küzdöttünk. Sikerrel. A házgazdák ellen mi játszottunk fölényben, de sok lövésünk célt tévesztett, az ellenfél kapusa is gyakran nagyot mentett. A kapott gólunkat óriási egyéni hiba előzte meg. Az utolsó, Békéscsaba elleni találkozónk sikerült a legjobban. Lehet, közrejátszott ebben az is, hogy volt egy meccsnyi pihenőnk, így bemehettek a lányok átmelegedni az öltözőbe. Sok olyan megoldás sikerült most, amely a mai napon korábban nem. Pontosabban, gyorsabban játszottunk és a helyzeteink többségét sikerült gólra váltanunk. Ebben a fordulóban a korábbiaknál kevésbe voltunk meggyőzőek. Lassabban, pontatlanabbul támadtunk, gyengébben védekeztünk. De összességében természetesen elégedett voltam a lányok teljesítményével. Nem volt egyszerű játszani a mai hideg, szeles, szemerkélő esős időben. Annak is örültem, hogy kapusunk kivételével minden játékosunk több gólt is tudott szerezni. Bereczki Zsófia volt a csapat legjobbja, aki eddigi legkiemelkedőbb játékával érdemelte ki a különdíjat.
Csapattagok: Novák Lia (5 gól), Bódog Norina (2 gól), Csatári Barbara (4 gól), Polló Zselyke (4 gól), Bereczki Zsófia (5 gól), Albrecht Gréta.

Leány U14:
Kovács András vezetőedző értékelése: – Egész mérkőzésen irányítottuk a játékot a sportszerű és lelkes karcagi csapat ellen. A lényegi kérdések hamar eldőltek, arra törekedtünk, hogy mindenki megfelelő játékpercet töltsön a pályán. A felmerülő labdás és labdanélküli technikai hibák intő jelként ott lebegnek a szemünk előtt továbbra is. Örülök, hogy többen feliratkoztak a góllövőlistára.
Karcag – KLC LU14 1–8
Összeállítás: Szabó F. – Sütő, Zsinka, Papp, Péter, Mészáros, Varga, Dániel, Bíró. Csere: Nagy V., Simon, Szin, Csernák.
Gólszerzőink: Papp Csenge, Bíró Leonetta (3), Dániel Petra (2), Simon Mirjam, Mészáros Mira.

Leány U16 (Kisvárda elleni):
Nagy Tamás vezetőedző értékelése: – Aki kitalálta ezt a csoportbeosztást, nem tudom mire gondolt. Összesen 9 órát utaztunk egy olyan mérkőzésre, ami sportszakmailag értékelhetetlen. A 80 percből körülbelül 50 perc volt a tiszta játékidő, mert többször 5-6 percre megállt a játék és vártuk, hogy mi lesz. Amikor fel tudtak volna pörögni és elkezdtek volna focizni, megint megállt a játék. Sajnos ezért teljesen felesleges volt elutaznunk és tényleg nem tudom, hogy ez miben szolgálja a női labdarúgás fejlődését. Sajnálom a lányokat, mert az őszi szünetből egy nap elment. Természetesen gratulálok nekik, mert a veretlenségi sorozatot tovább növelték.
Kisvárda – KLC LU16 0–11
Összeállítás: Kothencz – Palatinus, Faragó, Molnár-Gábor, Koller, Kovács E., Bíró, Katona, Justin, Sánta, Gonda.
Gólszerzőink: Bíró Leonetta, Gonda Leila (4), Sánta Amira Anna (3), Justin Odett, Katona Noémi (2).
Leány U16 (Gyula elleni):
Nagy Tamás vezetőedző értékelése: – Egész héten beszéltük, hogy milyen fontos mérkőzés vár ránk Gyulán, hiszen tudtuk, hogy ha nyerünk, akkor első helyen "telelhetünk". Azt is tudtuk, hogy viszont ez nehéz lesz, hiszen az ellenfelünk ebben a szezonban eddig minden mérkőzését magabiztosan megnyerte. Szerencsére a lányok ennek megfelelően álltak hozzá a meccshez és az első 20 percben akkora intenzitással vetették bele magukat a játékba, ami nem csak az ellenfelet, hanem engem is meglepett. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen 15 perc alatt már 3–0 volt ide. Utána kicsit lecsendesedett a játék, de a csajok magabiztosan játszottak és a kapunk egyáltalán nem forgott veszélyben. Az utolsó 15 percben ismét váltottunk egyet és kidolgoztunk több ziccert, amiből egyet sikerült gólra váltanunk. Óriási gratuláció jár a lányoknak, hiszen első helyen zárták az őszi szezont, ráadásul úgy, hogy kétszer annyiszor játszottunk idegenben, mint itthon. Ezenkívül, ami megmutatja mennyire egyben van a csapat, hogy összesen csak 2 gólt kaptunk. Nagyon büszke vagyok a lányokra, de nem szabad megállni, folytatni kell a munkát, mert jó lenne év végén is az élen végezni!
Gyula – KLC LU16 0–4
Összeállítás: Kothencz – Faragó, Molnár-Gábor, Szabó N., Koller, Kovács E., Bíró, Katona, Justin, Gonda, Sánta. Csere: Pálfi, Szabó Sz.
Gólszerzők: Sánta Amira Anna, Molnár-Gábor Emma, Gonda Leila (2).

Leány U19:
Balla Gábor vezetőedző értékelése: – Jobban játszottunk, mint eddig, de az ellenfél is jobb volt.
Budapest Honvéd – KLC LU19 3–2
Összeállítás: Illés – Jobbágy, Bakró, Faragó, Dóka, Kiss V., Gál, Balogh, Horváth K., Döme, Sánta. Csere: Tajti, Karcsu, Gyenes.
Gólszerzőink: Illés, Balogh

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu




-
