Futsal
Ezúttal Szekszárdon folytatódott az U15-ös futsal Regionális Bajnokság. A mieink legutóbb Gödöllőn nyertek három góllal, míg most Szekszárdról hozták el a három pontot azáltal, hogy 7-1-re diadalmaskodtak.
Nagy Tamás vezetőedző értékelése: – Nem tudom, hogy milyen sámánhoz kell elmennem, hogy rájöjjek, min kell változtatnom a bemelegítésen, hogy az első 8-10 percet ne aludjuk át. Most is az első 7 percben teljesen le voltunk lassulva, pontatlanok voltunk, de ahogy az ellenfél betalált, hirtelen felébredtünk és 20 perc alatt eldöntöttük a találkozót. A lányokban tudatosítanom kell, hogy itt még ez belefért, de lesz két csapat, amely ellen ez kevés lesz és végig magas intenzitással, sok elmozgással, ötletesen kell focizni, mint a bekapott gól után. A kis bosszúságom ellenére óriási gratuláció a lányoknak, mert megint három napon belül játszottak két idegenbeli meccset, és mind a kettőn három pontot szereztek!
Szekszárd – Kecskeméti LC 1–7
Futsal U15, Regionális Bajnokság
A KLC összeállítása: Kothencz – Justin, Gál, Gonda, Katona. Csere: Koller, Pálfi, Sánta, Kovács E.
Gólszerzőink: Katona Noémi (2), Justin Odett (2), Sánta Amira Anna, Gonda Leila, Pálfi Dóra.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu




-
