A rutin győzött Kiskunfélegyházán

Vezettünk, de ez kevés volt.

Megye I-es csapatunk szombaton Kiskunfélegyházán lépett pályára, ahol korán vezetést is szereztünk. Bár két kapufát is lőttünk ezt követően, a második gól nem akart megszületni, amit a rutinos Félegyháza büntetett is, így pont nélkül tértünk haza.

Kiskunfélegyházi HTK–Kecskeméti LC 2–1 (0–1)

Kiskunfélegyháza, v: Hagymási Attila (Katona György, Markó László)

KHTK: Oroszi T.–Horváth B. (Szabó D. 62.), Urbán, Magony, Valkai, Oroszi D., Nagy V., Huszka, Kulcsár, Nemesvári, Nagy D. (Palásti 72.). Vezetőedző: Némedi Norbert

KLC: Berta–Csordás (Ónodi 80.), Balázs (Tóth K. 85.), Patvaros, Szedmák, Szűcs, Keresztes, Kőrös, Kovács D. (Mányoki 57.), Bozsik (Maczelka 85.), Bálint. Vezetőedző: Nagy Lajos

Gólszerzők: Szabó D. (68., 69.) ill. Bozsik (20.)

Sárga lap: Horváth B. (47.), Kulcsár (51.), Urbán (82.) ill. Kovács D. (44.), Patvaros (65.), Szűcs (68.), Balázs (70.)

Nagy Lajos: –Nem érdemeltünk vereséget, nagyon szervezettek voltunk, ellenfelünk kevés helyzetig jutott el, megszereztük a vezetést is. 1-0-nál rúgtunk két kapufát, érzésem szerint ezen múlt a mérkőzés. A Félegyháza nagyon jól birtokolta a labdát, ki is egyenlített, a második gólt viszont véleményem szerint szabálytalanság előzte meg. Még irányunkba nincs meg az a tisztelet a játékvezetők részéről, mint amit mondjuk a rutinos Félegyházának megadnak, ezért nekünk még meg kell dolgoznunk. Egyébként gratulálok ellenfelünknek, jó csapatról van szó, ők minőségi cseréket tudtak behozni a padról, amíg nekünk sok hiányzónk is volt.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu