Közel voltunk a három ponthoz
Kiskőrösön lépett pályára férfi felnőtt csapatunk hétvégén a vármegyei I-ben. A találkozón a 20. percben Terbe Roland találatával vezetést szereztünk és a szünetre is előnnyel mentünk. Egyórányi játékot követően egalizáltak a hazaiak, korábbi játékosunk, Szedmák Roland talált be. A 77. percben viszont megint mi örülhettünk, Gyapjas Botond szép góljával ismét előnybe kerültünk, azonban Szedmák a 93. percben elszomorított minket. A végeredmény így 2-2- lett.
Bende Csaba vezetőedző: – Sajnos egy megnyert meccset adtunk döntetlenre az utolsó másodpercekben. A mérkőzés inkább küzdelmes volt, de a helyzetek alapján nem véletlenül fordultunk a vezetésünknél a rövid hosszabbításba. Az előnyt végül nem sikerült megtartani a figyelmetlenségünk miatt és az ilyen hibák nem férnek bele ebben az osztályban. Ezek a pillanatnyi kihagyások sajnos folyamatosan jellemzőek ránk, így pedig nagyon nehéz eredményesnek lenni ezen a szinten.
Kiskőrösi LC – Kecskeméti LC 2-2 (0-1)
Vármegyei I. 7. forduló
Kiskőrös
2025. október 5.
A KLC összeállítása: Gyapjas Zs. – Ónodi (Salah 71), Kele, Varga M., Zoboki (Nagy D. 90.), Ludvigh (Varga G. 60.), Gyapjas B., Banó, Losonczi, Terbe, Schneider.
Gólszerzők: Szedmák (60., 93.), ill. Terbe (20.), Gyapjas B. (77.)
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu