Búcsúztunk a MOL Magyar Kupától

A Körösladány nagy fölénnyel győzött ellenünk.

Történelmi mérkőzésre készültünk vasárnap, ugyanis az NB III-ban szereplő Körösladányt fogadtuk a Széktói Stadion műfüves pályáján. Korábban a KLC még jutott el a MOL Magyar Kupában a második körig, és korábban még sosem találkozott NB-s csapattal.

Az év legmelegebb napján, közel 40 fokban játszottak a csapatok, és ez az extrém körülmény minden bizonnyal az amúgy is rutinosabb vendégsereg számára kedvezett. A tapasztaltabb és magasabban jegyzett Körösladány minden hibánkat kihasználta és végül magabiztosan, 8-0-ra győzött.

Márton Pál, a KLC vezetőedzője: – Ezen a mérkőzésen megtapasztalhattuk, mi az az osztálykülönbség. Nagyon tiszteltük ellenfelünket, és a Körösladány is minket, hiszen a vezetőedzőjük nem tartalékolt, legjobb csapatát küldte pályára. Végig teljes elánnal játszottak, nagy nyomás alatt voltunk. Az eredmény kialakulásában közrejátszott az is, hogy két-három játékosunk mentálisan nem tudta hozni a megfelelő szintet. Nem koncentráltak eléggé, amely egy ilyen ellenfél ellen végzetes tud lenni. Tanultunk ebből a meccsből és a következő napokban azon leszünk, hogy ez a vereség ne legyen negatív hatással bajnoki menetelésünkre. Összességében a kupasorozat kiváló tapasztalási lehetőség, és jövőre újult erővel szeretnénk nekivágni ennek a sorozatnak.  

Kecskeméti LC – Körösladányi MSK 0–8 (0–4)

MOL Magyar Kupa, 2. forduló
2023. augusztus 27., vasárnap, 16:30
Kecskemét, Széktói Stadion, műfüves pálya
JV: Juhász Dávid (Ifj. Imrő János, Frank Viktor László)

A KLC összeállítása: Kormos – Balázs (Ludvigh 65.), Pintyi, Varga M. (Szabó D. 65.), Szabó Sz. (Selmeci 46.), Kurucz (Domokos 79.), Kele, Márki, Ónodi (Szabó V. 46.), Bessenyei, Terbe.

A Körösladány gólszerzői: Papp (11.), Talpalló (15., 62.), Wéber (19.), Malkócs (42.), Jánovszki (47.), Szántó (91.), Kormos (52. – öngól)

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu