Fekete András duplájával mentettünk pontot a Kalocsa ellen

Kétgólos hátrányból állt fel felnőtt csapatunk a szombati bajnokin

A Kalocsát fogadta szombaton a KLC a vármegyei I. 4. fordulójában. Vendégünk két vereséggel és egy győzelemmel, míg mi egy sikerrel és egy vereséggel vártuk ezt a találkozót. Az előjelek tehát kiegyenlítettek voltak, azonban több játékosunk is sérüléssel, illetve betegséggel bajlódott. Voltak olyan játékosaink, akik sérülten is vállalták a játékot, közülük azonban Katona Gergőt és Kele Álmost is le kellett cserélni már az első félidőben. Pozitívum volt azonban az, hogy egy új igazolásunk pályára tudott lépni, sőt kezdőként végig a pályán volt a kapus Halasi Péter. A 33 éves hálóőr komoly erősítést jelent klubunknak, ugyanis éveket húzott le a másodosztályban, játszott Fehérváron, a Vasasban, Sopronban, Vácott és tavaly Tiszakécskén.

Halasinak volt is dolga a mérkőzés elején, ugyanis sajnos nem indult jól számunkra a találkozó. Tóth Levente révén már a 9. percben megszerezte a Kalocsa a vezetést, majd a 21. minutumban Varga Stefano találatával már kettő gól volt a vendégek előnye.

A mieink viszont nem adták könnyen a bőrüket, és már az első játékrészben felálltak a padlóról. A második kalocsai találat után négy perccel Fekete András lőtt távolról, és a kapufát is éríntő bombájával visszajött a meccsbe a KLC. A szünet előtt aztán megint Fekete volt főszerepben, egy szöglet utáni kavarodásnál szemfülesen csapott le a kipattanóra és visszalőtt labdája kikötött a kapuban.

A fordulást követően itt is, ott is adódott lehetőség a gólszerzésre, ám újabb találatot már nem láttak a kilátogatott szurkolók, így végül 2–2-es döntetlen és pontosztozkodás lett a vége.

Márton Pál, a KLC vezetőedzője: – Úgy érzem, félig tele van a pohár, félig viszont üres. Ahogyan azt az előzetesben is mondtam, több játékosunk is sérüléssel bajlódott, ketten közülük közel sem tökéletes állapotban is vállalták a játékot, ám nem bírták végig. Ehhez képest a döntetlen jó eredmény. A Kalocsa nagyon jól kezdte a találkozót, meg tudtak bontani minket a széleken és gyorsan kétgólos előnyre tettek szert. Az, hogy kétgólos hátrányból visszajöttünk, dicséretes. Sajnos a második félidőben – bár uraltuk a meccset – tiszta ziccereket nem tudtunk kidolgozni. Talán egy büntetőt nem kaptunk meg, de ilyen a futball, egyszer így, egyszer úgy.

Kecskeméti LC – Anda Kalocsa FC 2–2 (2–2)

Vármegyei I., 4. forduló
2023. szeptember 02., szombat, 16:30
Kecskemét, Széktói Stadion, műfüves pálya
JV: Allaga Iván (Papp Roland , Csovcsics Róbert)

A KLC összeállítása: Halasi – Fleig, Balázs, Récsei (Selmeci 53.), Pintyi, Varga M. (Kurucz 76.), Fekete, Katona (Szabó Sz. 42.), Kele (Szabó V. 31.), Bessenyei, Terbe.

Gólszerzők: Fekete András (25., 45+3.), Tóth Levente (9.), Varga Stefano (21.)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu