Fiatal csapatok találkoznak Kiskunhalason

Nagy Lajos győzelmet vár. 

A Megye I. 9. fordulójában a FADDIKORR-Kiskunhalasi FC vendége lesz férfi felnőtt csapatunk szombaton 14 óra 30 perckor. Két fiatal együttes találkozik a bajnokságban, de a sereghajtó ellen a mieink számítanak esélyesnek. 

A Kiskunhalas ebben a szezon hét meccséből ötöt elveszített eddig két döntetlen mellett, így egyelőre sereghajtók. Kecskeméti oldalon pozitívabb lehet a hangulat, hiszen a Bácsalmás 2-1-es legyőzése után feljött a 8. helyre csapatunk. 

Nagy Lajos, a Kecskeméti LC vezetőedzője: – Örülünk a hétvégi győzelemnek, meglett a munka eredménye, amin hetek óta dolgoztunk. Talán a mezőny két legfiatalabb csapata találkozik majd Kiskunhalason, de most először talán mi leszünk a rutinosabbnak számító együttes egy párharcban ebben az osztályban. Ellenfelünknek vannak meglepő eredményei, egyre javuló játékot mutatnak, tehát kezdenek beleszokni az osztályba, de mi már előrébb tartunk egy kicsit. Mindenképpen győzelmet várok. Két sérültünk és egy eltiltottunk van, de biztos vagyok benne, hogy minden pályára lépő játékos a maximumot adja majd ki magából, hogy három ponttal térhessünk haza.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu