Fordulatos meccset nyertünk meg Kiskunfélegyházán

Idegenbeli siker

A tabellán bennünket kettő pozícióval megelőző Kiskunfélegyháza otthonába látogattunk szombaton. A mérkőzés számunkra balszerencsésen kezdődött, elkerülhető gólt kaptunk, majd ez hamar megismétlődött a túloldalon is. Innentől kezdve viszont a szerencse is és a szép gólok is a mi pártunkat fogták, és végül 4-2-re nyertünk.

Bende Csaba vezetőedző értékelése: – Érdekes mérkőzést játszottunk, hiszen erre az osztályra nem jellemző nagy hibákból született több gól is a meccsen. Az első negyedóra inkább a Félegyházáé volt, de a vezető góljuk a mi hibánkból született, majd a kapusuk egy gólt gyorsan vissza is ajándékozott nekünk. Pár perc múlva Ludvigh távoli lövése, majd a félidő végéhez közeledve Nagy Gabi közeli lövése már a futball szebbik arcát idézte. A szünet után mi tettük szorossá a mérkőzést, hiszen a saját kapunkba találtunk be nagy hiba után. Viszont a különbség talán itt volt, hiszen mi nem roppantunk össze, ezután több veszélyes támadást vezettünk, amelyek egyikéből Ludvigh ismét nagyszerű gólt lőtt. Kis idő után a hazai csapat ismét izgalmassá tehette volna a meccset, de kihagyták a büntetőt, így végül fordulatos és változatos mérkőzésen egy kis szerencsével arattunk megérdemelt győzelmet.

Kiskunfélegyháza – Kecskeméti LC 2–4 (1–3)

Vármegyei I., 25. forduló
Kiskunfélegyháza
2026. április 25.

A KLC összeállítása: Bogdán – Schneider, Terbe, Gondi, Kele, Doktor, Losonczi, Jánosi, Ludvigh, Nagy B., Nagy G. Csere: Zoboki, Keresztes, Kiss Pál,

Gólszerzők: Hegedűs (11.), Bogdán (50. – öngól), ill. Ludvigh Zalán (15., 25., 66.), Nagy Gábor (37.)

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu