Igazságos döntetlen a KTE LA U19-es csapatával

Igazságos eredmény született.

Nagy Lajos együttese a KTE LA U19-es csapatával játszott edzőmeccset hétvégén. A fiatalok 2-0-ra ugyan elhúztak, de sikerült egyenlíteni a téli szezon első felkészülési találkozóján. Kedden 18:00-kor már a Soltvadkert lesz az ellenfél hazai pályán. 

KLC (megye I.) – KTE LA U19 2-2

Felkészülési mérkőzés 

KLC: Berta – S. Juhász, Módra, Kőrös, Csordás – Maczelka, Balázs, Szűcs, Varga – Tóth, Gaál.

Csere: Győri, Szedmák, Bozsik, Kovács, Erdélyi

KTE: Cseh – Nagy L., Kuchta, Barkóczi, Huszka – Csúri, Busa, Jakó, Györgye – Faragó, Perlaki.

Csere: Edmilson, Vörös, Dénes, Földi, Bodor B.

Gól: Varga (2) ill. Barkóczi, Faragó

Nagy Lajos (KLC): A felkészülés ezen időszakában az volt a lényeg, hogy sokat fussunk, ütközzünk, sok párharcot is vívtunk fiatal ellenfelünkkel szemben. Összességében rendben voltunk, kétgólos hátrányból fel tudtunk állni, ami szintén dicséretes. Másodlagos volt ugyanakkor az eredmény, több játékost is szerettem volna megnézni más pozícióban, hogyan is mozognak. Ez is a gyakorlás része volt az erőgyűjtés mellett. A taktikai elemek már megvannak, ezeket csak pontosítani kell.

Lóczi Péter (KTE LA U19): Hasznos meccset játszottunk, többet kaptam a csapattól, mint amennyit vártam, hiszen csak 5 napja kezdtük meg a közös edzéseket, mérkőzést 8 hete játszottunk utoljára. 2-0-ás vezetésünknél kissé kiengedtünk fejben, a KLC gyors támadói ezt ki is használták, így reális eredmény született. Hárman hiányoztak, illetve további három játékos a felnőtt csapatban lépett pályára, de így is remekül helyt álltunk.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu