Ismét idegenben játszik férfi felnőtt csapatunk

Kiskunfélegyházára látogatunk

A vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság számunkra augusztus 24-én Lajosmizsén kezdődött meg, ahol fiatal és nagyban átalakult keretünk jól játszott, ám 2–0-ra kikapott. A vereség ellenére Márton Pál elégedetten nyilatkozott a meccs után.

Most újabb erőpróba vár a mieinkre, hiszen Kiskunfélegyházára utaznak szombaton. Ellenfelünk a bajnokság egyik meghatározó klubja, amely nagyon rutinos játékosokból áll. Az első fordulóban azonban ők is vereséget szenvedtek, hiszen Baján 1–0-ra alulmaradtak.

Friss élményünk van a kiskunfélegyházi pályáról, ugyanis az előző szezon utolsó meccsén, június 1-jén ott léptünk pályára, és a közönségszórakoztató derbi 3–3-as döntetlennel végződött. Hazai pályán novemberben viszont 2–1-re kikaptunk. Legutóbb a 2022/23-as szezonban tudtuk legyőzni soron következő ellenfelünket, akkor hazai pályán mi nyertünk 2–1 arányban.

A találkozó szombaton 17 óra 30 perckor kezdődik.

Márton Pál, KLC vezetőedző:Ismét idegenben játszunk, a lajosmizsei meccs után ezúttal Kiskunfélegyházára utazunk. Ellenfelünk kiváló képességű játékosokból álló csapat, amelynek a magja évek óta együtt futballozik. Egyik gárdának sem sikerült jól a bajnoki rajt, hiszen mindkét csapat vereséggel kezdett. A játékkal meg voltunk elégedve Lajosmizsén, az eredménnyel viszont természetesen nem, ugyanakkor el kell mondanom, hogy türelmesek vagyunk fiataljainkkal szemben. Új keretet alakítottunk ki, kell még idő számunkra. A Kiskunfélegyháza biztosan szeretné kijavítani az első fordulóban elszenvedett vereségét, de nem feltartott kezekkel megyünk majd neki a szombati találkozónak, amelyen szerintem bármi megtörténhet!

Kiskunfélegyháza – Kecskeméti LC

Vármegyei I., 2. forduló
2024. augusztus 31., szombat, 17:30
Kiskunfélegyháza Honvéd Sporttelep
JV: Mucsi Zsolt (Burzon Márk, Kiss Dávid)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu