Jobb helyzetkihasználással meglehetett volna a bravúr a listavezető otthonában

Két helyzetből kétszer talált be a Kunbaja

A listavezető Kunbaja otthonában lépett pályára a bajnokság ötödik fordulójában a KLC. A mieink sajnos nehéz helyzetben várták a meccset, ugyanis több játékosra sem számíthatott a szakmai stáb. Ennek ellenére csak a dicséret illeti a csapatunkat, hiszen nemhogy helytállt, kisebb szerencsével pontot is szerezhetett volna. A találkozó első gólját viszonylag hamar szerezte meg a házigazda, ezt követően komoly helyzetek maradtak ki a kunbajai kapu előtt. Ahogyan az a labdarúgásban lenni szokott, a kimaradt helyzetek és ziccerek megbosszulták önmagukat, és a ráadásban meglőtte a második, győzelmet jelentő találatát a Kunbaja. A végeredmény tehát 2–0 lett.

Márton Pál, a KLC vezetőedzője: – Ahogyan a meccs előtt is nyilatkozta, nem jó előjelekkel indultunk neki ennek a találkozónak, hiszen több játékosunkra sem számíthattunk sérülések és betegségek miatt. Bár kikaptunk, de csak dicséret illeti a csapatunkat. Komoly mérkőzést játszottunk a listavezető otthonában. A futballt mi játszottuk, a játékot mi irányítottuk, de az összecsapás elején és a végén a Kunbaja talált be. Két helyzetből sajnos két gólt kaptunk. Több lehetőségünk is volt a gólszerzésre, főleg a második félidőben. A helyzetkihasználásunk során azonban előjött a rutintalanságunk, ennek köszönhető, hogy pont nélkül távoztunk Kunbajáról. Remek csapatjáték, nagy küzdés jellemzett minket végig, emiatt a meccs után az öltözőben megdicsértem a játékosainkat.

Kunbajai SE – Kecskeméti LC 2–0 (1–0)

Vármegyei I., 5. forduló
Kunbaja Sporttelep
2023. szeptember 9., 16:30
JV: Kiss László Attila (Apró Ferenc, Csúzi Előd)

A KLC összeállítása: Halasi – Récsei, Pintyi, Varga M. (Katona 65.), Szabó Sz., Selmeci, Kurucz (Szabó D. 72.), Kele, Ónodi, Bessenyei, Terbe.

Gólszerző: Kokljevci Denil (6., 93.)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu