Kalocsán sem jött össze a pontszerzés

Hiába uraltuk a meccs második félidejét, a hazaiak ekkor lőtték a góljaikat

A vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában Kalocsára utaztunk. A tavasz nem indult jól számunkra, három meccset is elveszítettünk, így a rossz sorozat megtörésének céljával mentünk ellenfelünkhöz.

A találkozó elején a Kalocsa akarata érvényesült, nekik volt több helyzetük, míg a gólnélküli első félidőt követően a másodikban már számunkra adódott több lehetőség a vezetés megszerzésére. Hiába dolgoztunk ki sok helyzetet, a lövésekbe vagy az utolsó passzokba mindig belehibáztunk, és ez megbosszulta önmagát. A kalocsaiak a 61. percben előnybe kerültek, majd a legvégén, a 87. percben megduplázták azt.

Csapatunk mindent megtett, de továbbra is rúgott gól és megszerzett pont nélkül áll tavasszal. Folytatás március 23-án, hazai pályán a Kunbaja ellen.

Márton Pál, KLC vezetőedző: – Két olyan csapat találkozott vasárnap Kalocsán, amelyek a tabellán az utolsó harmadban foglalnak helyet és idén még nem nyertek bajnokit. Tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk. Voltak lehetőségeink a találkozó elején, de az első félidőben a Kalocsa dominált. Kormos remek formájának köszönhetően viszont megúsztuk kapott gól nélkül. Sajnos volt egy megkérdőjelezhető ítélet a játékvezető részéről, utolsó emberként szabálytalankodott egy kalocsai védő, de maradhatott a pályán. A szünet után megváltozott a játék képe, nálunk volt többet a labda, mi voltunk kezdeményezőbbek, de egyszerűen nem tudunk a kapuba találni. Rendre hiba csúszik a játékunkba az ellenfél kapuja előtt. Törvényszerű volt, hogy a Kalocsa egy labdavesztésünket kihasználva villámgyors kontra után megszerezte a vezetést. Ezután is mindent megtettünk az egyenlítésért, de ez nem jött össze és a legvégén kaptunk még egyet. A legnagyobb problémánk, hogy nem tudunk gólt lőni. Gólra játszák ezt a nagyszerű játékot, és hiába futballozunk sok esetben jól, ha nem tudunk javítani a helyzetkihasználásunkon, nehéz helyzetbe kerülünk. Sajnos betegségek és sérülések miatt nem tudunk ideális összeállításban játszani, ráadásul Balázs Emilt ezen a meccsen kiállították, míg Pintyi Roland megkapta az ötödik sárgáját, így a következő találkozón is biztosan lesznek hiányzó kulcsembereink. Aki benne van a futballban, tudja, hogy egy rossz periódusban lévő csapat mellől a szerencse is elpártol. Nehéz innen kilábalni, de rajta leszünk!

Anda Kalocsa FC – Kecskeméti LC 2–0 (0–0)

Vármegyei I., 19. forduló
2024. március 17., vasárnap, 15:00
Kalocsa, Molnár Ferenc Sport- és Szabadidőközpont

A KLC összeállítása: Kormos – Balázs, Fleig (Kurucz 71.), Pintyi, Major, Selmeci, Ónodi (Ruzsonik 78.), Katona (Kecskeméti 78.), Márki, Bessenyei, Schneider.

Gólszerzők: Farkas Z. (61.), Tóth L. (87.)

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu