Kecelen már a gólszerzés is cél

Beharangozó

A Megye I. 16. fordulójában a Kecel FC vendége lesz vasárnap 15:00-os kezdéssel a Kecskeméti LC. Nagy Lajos együttese egyelőre nagyon stabilan védekezik, Kecelen már a győzelemhez szükséges gólokat is megszereznék.

Egyelőre a gólok ugyan hiányoznak a tavaszi szezonban, de a csapat védekezése nagyon összeállt, hiszen a Lajosmizse és a Kiskunfélegyháza ellen is 0-0-os döntetlen lett a végeredmény. A Kecel sem szerepel rosszul, hiszen a Kiskőrös elleni vereség elfogadható, ezek után viszont Kalocsán nyertek 1-0-ra legutóbb. Két hasonló erőt képviselő csapat találkozik majd, hiszen a Kecel 11., míg a mieink 10. helyen állnak a tabellán. A két klub őszi mérkőzésén 3-1-es kecskeméti siker született. 

Nagy Lajos: – Aránylag jól kezdtük a szezont ezzel a két döntetlennel, a védekezésünk jól működött. Bízom benne, hogy a harmadik meccsünkön gólt is tudunk szerezni. Megvan az esélyünk Kecelen is a győzelemre, hiszen két egyforma csapatról van szó. Továbbra is a saját játékunkra törekszünk majd, emellett a Kecel erősségeit is gyengítenénk. Egy-két sérültünk akad az előző forduló után, de bízom benne, hogy vállalni tudják a játékot. S. Juhász Tomira gondolok itt főleg, illetve Gaál Márk is úgy fest, hogy keretben lehet, Balázs Emil viszont biztosan nem. Bízom a csapatban, célunk a három pont.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu