Kiváló hangulatban készülünk a hartai túrára

Cél a három pont

Szombaton a Harta SE vendégeként lépünk pályára a vármegyei élvonalbeli bajnokság 10. fordulójában. A mieink hetek óta kiváló hangulatban készülnek az aktuális feladatokra, a csapat öltözőjében rend van. Mindez az eredményekben is megfigyelhető. A jó sorozat szeptember végén a Bácsalmás elleni 4-1-es sikerrel kezdődött, majd a bajai vereség sem szedte kedvünket és a Kecelt is 4-1-re múltuk felül előző héten. Mindeközben a kupában is továbbjutottunk városi riválisunk, az SG Hírös-Ép ellen. Csapatunk úgy áll a 9. helyen a 15 csapatos bajnokság tabelláján, hogy két meccsel kevesebbet játszott (hét meccs, három győzelem, egy döntetlen és három vereség).

Ellenfelünk, a Harta a 11. pozíciót foglalja el a táblázaton, kilenc mérkőzéséből eddig kettőt nyert meg kettő döntetlen és öt vereség mellett. A hartaiak legutóbb Kalocsán szenvedtek 4-2-es vereséget. Jellemző, hogy a Harta meccsein sok gól születik, előző négy összecsapásukon átlagban 5,5 találat esett. Reméljük, hogy most is gólzáporos, izgalmas mérkőzést láthatnak majd a szurkolók.

Ami a két csapat közös múltját illeti, az örökmérleg számunka kedvezőbb, hiszen a megyei I-ben eddig lejátszott 18 meccsből 12-ször KLC-siker született egy döntetlen és öt hartai győzelem mellett. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy az első tíz mérkőzés rendre kecskeméti diadallal zárult, azonban 2019 óta csupán kétszer tudtunk győzni, legutóbb 2021 őszén. Az előző szezon mindkét találkozóját a Harta nyerte (2–1-re és 3–2-re).

A szombati találkozó 15 órakor kezdődik a hartai Sporttelepen.

Márton Pál, KLC vezetőedző: – Nagyon jó hangulatban készülünk a szombati bajnokira. Hetek óta jó formában játszunk, még ha nem is mindig ezt bizonyítja az eredmény. Igaz azonban az is, hogy legutóbb Kecelen nem úgy ment a játék, ahogyan szerettük volna, mégis szép győzelmet arattunk, aminek Horváth Zoltán kollégámmal nagyon örültünk. A hartai mérkőzésre is úgy megyünk, hogy a győzelem lesz a célunk. Iskolai elfoglaltságok miatt viszont nem lesz teljes a keretünk, de biztos vagyok abban, hogy aki pályára lép, maximálisan odateszi majd magát. Célunk a három pont begyűjtése.  

Harta SE – Kecskeméti LC

Vármegyei I., 10. forduló
2023. október 14., szombat, 15:00
Harta Sporttelep
JV: Allaga Iván (asszisztensek: Papp Roland, Harsányi Martin)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu