Megérdemelt győzelem az első hazai bajnokin!

KLC–Kiskőrös 2–0

A találkozó első kaput eltaláló lövését a vendégek játékosa, Mijalovic jegyezte, aki szabadrúgásból kísérletezett, de ez nem okozott gondot Kormosnak. Pár perccel később remek kontrát vezetett a KLC, amely során Bessenyei lépett ki, de végül nem jutott lövésig. Túl az első félórán Major szerzett labdát a pálya közepén, egymaga végigvitte az akciót, de lövése mellé suhant. A 35. percben viszont már sikeresebb volt Major, aki megint szenzációsan lépett be a kiskőrösi védelem mögé, majd ziccerben buktatta az ellenfél kapusa, aki ezért csupán sárgát kapott. A tizenegyest Bessenyei értékesítette, 1–0. Több gól nem született 45 perc alatt.

A második játékrész komoly csatát hozott a mezőnyben, minden labdáért nagy csatát vívtak a játékosok. A 67. minutumban egy ilyen összecsapásból megint mi jöttünk ki jobban, Balázs volt rendkívül szemfüles, labdát szerzett az ellenfél tizenhatosán belül és eközben buktatták. A második jogosan megítélt büntetőt Varga Mihály lőtte a kapuba, 2–0. A 78. percben megint Balázs volt főszerepben, ezúttal kapásból tüzelt fölé. A meccs végjátéka az addiginál is feszültebben telt, mindez a vendégek edzőjének kiállításával kezdődött, majd a pályán a KLC csapatkapitánya, Márkinak a – megkérdőjelezhető – második sárgájával és piros lapjával folytatódott. Összességében 13 sárgát osztott ki a játékvezető. Az emberelőnnyel viszont már nem tudott mit kezdeni a Kiskőrös, a KLC megérdemelt, 2–0-s sikert aratott.

Márton Pál, a KLC vezetőedzője így értékelte a mérkőzést: – Úgy álltunk neki ennek a találkozónak, hogy mindenképpen ki kell javítanunk az első fordulóban elszenvedett vereségünket. A Kiskőrös meglepően szervezetten futballozott, főleg az első húsz percben tetszett nekem a játéka. Feladták a leckét számunkra, kicsit átszerveztük a csapatunkat és a játékosaink jól reagáltak az utasításainkra. Innentől kezdve volt lehetőségünk arra, hogy a kontráink veszélyesebbek legyenek. Igaz, nem szorítottuk be ellenfelünket a saját kapuja elé, de hiába birtokolta többet a Kiskőrös a labdát, a játékot mi irányítottuk. Két tizenegyessel sikerült a két gólunkat szerezni, de mindkét büntető jogos volt. Olyan játékhelyzetekbe kényszerítettük bele ellenfelünk védelmét, melyeknél nem volt más lehetőségük, mint a szabálytalanság. Úgy gondolom, ha nem büntetőből szerzünk vezetést, akkor akcióból is eredményesek lettünk volna.

Kecskeméti LC – Kiskőrösi LC 2 – 0 (1 – 0)

Vármegye I., 2. forduló
Kecskemét, Széktói Stadion, műfüves pálya
2023. augusztus 19., szombat, 17:30
JV: Moldván István. Asszisztensek: Berendi Tamás Csaba, Drótár Péter.

A KLC összeállítása: Kormos – Kele, Balázs, Récsei (Fekete 88.), Pintyi, Major (Varga M. 52.), Kurucz (Selmeci 72.), Márki, Ónodi, Bessenyei (Szabó 72.), Terbe.

Gólszerzők: Bessenyei (36. – tizenegyesből), Varga M. (68. – tizenegyesből)

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu