Megérdemelt siker a Kecel ellen

Megvan az első siker. 

A Megye I. harmadik fordulójában két pont nélküli csapat, a Kecskeméti LC és a Kecel FC találkozott a Műkertvárosi Sportcentrumban. A hazaiak összességében több helyzetet dolgoztak ki a találkozón, így megérdemelten szerezték meg első sikerüket a szezonban.

Jobban nem is kezdődhetett volna kecskeméti szempontból a találkozó, hiszen már az 1. percben megszerezte a vezetést a KLC, miután a 18 esztendős Bálint Attila lövőhelyzetbe került a balösszekötő helyén, majd ki is lőtte a hosszú alsót (1-0). A gyors gól után a mezőnyharc dominált, a szó szoros értelmében, a kapuk ugyanis nem forogtak veszélyben, a két csapat ráadásul rengeteg szabálytalansággal tördelte a játékot. Húsz perc elteltével a Kecel is próbált veszélyeztetni, előbb Sibalin fejese pattogott el a bal alsó mellett, majd Torma fejelt fölé egy újabb beadást. A 32. percben Kiss végezhetett el oldalszabadrúgást a bal oldalról, jobbal élesen tekert középre, végül a felső lécről pattant tovább a labda a mezőnybe.

Fordulás után nagyobb fokozatra kapcsolt a KLC, az 50. percben Bozsik hozta magát gólhelyzetbe 10 méterre a kaputól, Gerner azonban lábbal bravúros védést mutatott be. Három perccel később már ő sem tudta megmenteni csapatát, megint Bozsik tört kapura, majd ballal a bal alsóba passzolt (2-0). Nagyon erős periódust produkáltak ekkor a vendéglátók, gyakorlatilag percenként alakult ki izgalomra okot adó esemény a keceli kapu előtt. Az 54. percben Kőrös fejelhetett tisztán Bozsik szöglete után, de mellé csúsztatott, majd nem sokkal ezután Csordás került helyzetbe, Gerner azonban nagyot védett. Az 57. percben S. Juhász lőhetett 20 méterről, a labdát mintha zsinóron húzták volna, de egy védő bele tudta tenni a fejét még az ötösön.

A Kecel végül megúszta újabb kapott gól nélkül, noha Csordás lövése és Gaál fejese sem volt veszélytelen. A kihagyott helyzetek után kicsit kiengedett a KLC, ennek is köszönhető, hogy a 65. percben szinte a semmiből harcolt ki Doszpod egy büntetőt, amit Sibalin a jobb alsóba lőtt (2-1). Újabb gól nem igazán volt a Kecel játékában, de érezhetően idegesebbek lettek a hazaiak, így ismét a szabálytalanságok domináltak a hajráig. A 83. percben aztán egy nagyon formás akciót vezetett a Kecskemét, melynek végén Bozsik került ziccerbe és megint kilőtte a bal alsót (3-1). A hajrában még Patvaros gyűjtötte be második sárga lapját reklamálásért, ami a következő fordulóra nézve fájó és felesleges veszteség a KLC szempontjából, de ami a lényeg: a csapat megszerezte első győzelmét, egyben első pontjait a bajnokságban, míg a Kecel továbbra is nehéz helyzetben van.

Kecskeméti LC–Kecel FC 3–1 (1–0)

Kecskemét, 100 néző, vezette: Fehérvári Patrik (Bacsi Noel Levente, Nagy Dávid)

Kecskemét: Kormos – Csordás (Keresztes, 90.), Balázs, S. Juhász, Bálint (Fekete, 67.), Patvaros, Gaál (Kovács D., 77.), Szűcs (Ónodi, 85.), Kőrös, Módra, Bozsik (Terbe, 89.). Vezetőedző: Nagy Lajos

Kecel: Gerner – Nna Nna, Dozspod, Sendula P., Torma (Liska, 83.), Sibalin, Brindza, Sendula J., Csáki (Patai, 59.), Herczeg (Lakatos-Lengyel, 85.), Kiss Sz. Játékos-edzők: Csáki Róbert és Gerner Dániel

Gólszerzők: Bálint az 1., Bozsik az 53., 80. ill. Siblain a 66. percben.

Sárga lap: Balázs (65.) ill. Csáki (4.), Doszpod (68.)

Kiállítva: Patvaros (82.)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu