Megszakítanánk az Akasztó remek hazai sorozatát

Kezdés: vasárnap 13:30-kor

Akasztóra látogat felnőtt csapatunk a Vármegyei élvonal 12. fordulójában. A vasárnapi mérkőzést remek formában várják a csapatok, hiszen az Akasztó az 5., míg a mi csapatunk – két meccsel kevesebbet játszva – a 8. helyen áll jelenleg. A vesztett pontok tekintetében egyébként dobogós helyen állunk.

Az Akasztó eddig öt győzelem és öt vereség mellett egy döntetlent számlál a bajnokságban. Az öt sikeréből négyet hazai pályán könyvelt el, ráadásul ezt a négy sikert zsinórban, tehát az Akasztói Sporttelep szeptember óta bevehetetlen az ellenfelek számára. Sorrendben a Kunbaját, a Jánoshalmát, a Soltvadkertet és a Tiszakécske II-t gyűrték le hazai pályán, emellett Hartán is győztek Szrenkó István tanítványai.

A mieink három meccs óta veretlenek, a Kecel és a Harta legyőzése után legutóbb hazai pályán a Lajosmizsével játszottunk küzdelmes meccsen 0–0-s döntetlent. Idegenben eddig egy győzelmünk van, pont az előző hartai túrán sikerült egy góllal nyerni,  előtte Baján, Kunbaján és Soltvadkerten sem sikerült a pontszerzés, ám Akasztón nem lesz más a célunk, mint a győzelem megszerzése.

A két csapat eddig 17-szer találkozott egymással a vármegyei élvonalban (egy meccs a Covid miatt elmaradt). Ebből 11-szer mi győztünk, 6-szor az Akasztó, és érdekesség, hogy döntetlen még sosem született. Az előző idényben hazai pályán 3–2-re diadalmaskodtunk, míg Akasztón 3–1-re kikaptunk.

Az összecsapás két játékosunk, Márki Bence és Szabó Szabolcs számára különlegesnek ígérkezik, hiszen mindketten Akasztóról szerződtek a nyáron a KLC-hez. A találkozó vasárnap 13 óra 30 perckor kezdődik.

Máton Pál, KLC vezetőedző: – Az elmúlt hetek jó eredményei bizakodásra adnak okot számunkra a következő mérkőzés előtt. Természetesen tudjuk, hogy Akasztón nagyon nehéz pontot szerezni. Ellenfelünk az eddigi győzelmei nagy részét hazai környezetben érte el, de célunk, hogy ezt a sorozatot megtörjük. Mindkét csapat plusz motivációval léphet majd pályára, hiszen a nyáron két játékost is le tudtunk igazolni az akasztói csapatból. Szeretnénk folytatni jó szériánkat és győzni megyünk Akasztóra!

Akasztó FC – Kecskeméti LC

Vármegyei I. 12. forduló
2023. október 29., vasárnap, 13:30
Akasztó Sporttelep
JV: Stefánovits Gábor István (Tóth Sándor, Tóth Dániel)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu