Megye I.: Gyors gólok okozták a vesztünket Hartán

Korán kétgólos hátrányba kerültünk.

Nem indult jól a bajnokság megye I-es csapatunk számára, ugyanis Hartán már az első tíz percben kétgólos hátrányba kerültünk, ami végül vereséghez vezetett.

Nagy Lajos együttese nem kezdte kellően élesen a meccset Hartán, egy saját térfélen eladott labdáért máris góllal fizettünk, Ivacs már az első percben előnyhöz juttatta csapatát. A folytatásban Gaál előtt adódott volna sansz a gyors egyenlítéshez, de nem tudta bevenni a hartai kaput. Ami az egyik oldalon nem ment be, az a másikon igen, megint hátul hibáztunk, amit ismét Ivacs váltott gólra. Bár játékban és mezőnyben nem volt ekkora a különbség a két csapat között, nem tudtunk gólt szerezni, majd a félidőt ugyanolyan rosszul zártuk le, ahogyan elkezdtük, ezúttal Szalánczi talált be hibánkból. A második félidő fölénye alapján akár lehetett volna még keresnivalónk, de Maczelka kései góljával ezúttal csak a szépítésre tellett a KLC erejéből.

Harta – KLC 3-1 (3-0)

Megye I., 1. forduló

Harta: Pölöskei – Kővári, Oroszi, Hamar, Ivacs, Csehi (Rideg (46.), Grecu, Marte (Danó (82.), Nagy, Kovács (Knodel 55.), Szalánczi.

KLC: Erdélyi – S. Juhász (Tóth 60.), Módra, Kőrös, Balázs – Patvaros, Győri (Csordás 46.) – Varga, Bozsik (Major 46.), Szűcs (Stein 79.) – Gaál (Maczelka 60.).

Nagy Lajos (KLC): Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, óriási egyéni hibákból kaptunk két gólt. Volt esélyünk az egyenlítésre, de a félidő végén ismét hibáztunk. A második félidő rendben volt, ez egy pici pozitívum. Mezőnyben jól futballoztunk, ellenfelünk alig jött át a térfelünkre, a helyzeteink is megvoltak, de a helyzetkihasználásunk nagyon gyengére sikerült ezen a napon.  Ilyen meccsekből ennél jóval többet kell kihoznunk a jövőben.

A KLC két hét múlva lép ismét pályára, a második körben szabadnapos lesz csapatunk. Legközelebb a Kecel lesz vendégünk szeptember 5-én 16:30-kor.

 

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu