Nagy Lajos szerint nem lesz befejezve a megye I-es bajnokság

Várnak a döntésre, mást nem tehetnek jelenleg. 

Ahogy gyakorlatilag minden sportágban, úgy a labdarúgásban is felfüggesztett minden bajnokságot az MLSZ. Ez érinti egyesületünk összes csapatát, így a megye I-es együttest is, erről kérdeztük Nagy Lajost.

„Én úgy érzem, de ez abszolút magánvélemény, hogy ez a bajnokság már nem lesz befejezve. Egy hosszabb ideig tartó állapot lesz ez. A játékosok türelemmel viselik a dolgot, mi is tudjuk, hogy ami tőlünk elvárható, azt meg kell tenni most jelen helyzetben. Azt sem tudom mondani, hogy mindenki sportoljon és mozogjon, mert jobb minél kevesebb emberrel találkozni most. Fiatalok, remélhetőleg gyorsan átlendülnek ezen a helyzeten. Én is sportoltam, tudom miről van szó, azért ezt az elmaradást akár már 3-4 nap alatt is vissza lehet építeni ebben a korban” – mondta Nagy Lajos.

Az UEFA keddi egyeztető értekezletén már elhangzott, hogy a cél az európai bajnokságok nyári befejezése, akár sűrített versenynaptárral is, ezért az Európa-bajnokságot is egy évvel elhalasztották. A megyei és amatőr labdarúgásban ez kivitelezhetetlen Nagy Lajos szerint.

„A megyei futballban más a helyzet, mint profiknál, amatőr csapatokról van szó, munka mellett a hétközi fordulókról rengeteg játékos hiányozna. Nálunk ráadásul nagyon sokan érettségire is készülnek, tömeges hiányzások mellett nagyon torz képet mutatnának a meccsek. Nem lenne így sem reális a végeredmény. Nehéz lesz ebben a helyzetben igazságot tennie az MLSZ-nek, olyan döntés nem tud születni, amivel ne sérülnének egyesek. Véleményem szerint talán az lenne a legigazságosabb, ha bajnokokat hirdetnének, de nem lenne kieső és feljutó. Ismét mondom, ez csak szigorúan az én véleményem, akármilyen döntés születik, azt el kell fogadnunk.”

A KLC-nek még összesen 10 fordulót kellene teljesítenie a bajnokságból.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu