Nehéz lesz már meglepniük egymást

Lajosmizsén kezdenek.

A Kecskeméti LC szombaton 14:30-kor a Lajosmizsei VLC vendége lesz a megye I. 14. fordulójában, mely a tavaszi nyitány is lesz a mezőnynek.

A két csapat az utóbbi években alaposan megismerhette egymást, hiszen a bajnoki mérkőzések mellett rendszeresen vívnak felkészülési találkozókat is. Tavaly nyáron vendéglátónknak jött ki jobban a lépés a szomszédvári derbin, hiszen 4-0-ra nyerni tudtak Kecskeméten. A cél természetesen, hogy most sokkal jobban rajtoljon el a csapat.

– Tavasszal több pontot szeretnénk szerezni, amihez több gólt kell lőnünk, erre a felkészülés alatt is nagy hangsúlyt fektettünk. Úgy érzem fejlődni tudtunk ezen a téren, ráadásul Bessenyei Rajmond személyében igazoltunk egy fiatal csatárt is, aki megoldhatja az eddigi problémáinkat előre játékban. Bozsik Máténak megfelelő társa lesz, illetve tehermentesíteni is tudja őt. A Lajosmizsével évek óta gyűrjük egymást, pontosan tudjuk, hogy mire kell a másik kapcsán figyelni, nem nagyon tudunk már meglepetést okozni. Mérvadó esetünkben az lesz, hogyan tudjuk hatástalanítani két kiváló góllövőjüket. Bízom benne, hogy mi jövünk ki győztesen a párharcból – mondta a nyitány előtt Nagy Lajos, a csapat vezetőedzője.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu