Nem hozott gólt a Jánoshalma elleni meccs

Megvan az első pontunk. 

A Kecskeméti LC megye I-es férfi csapata első hazai mérkőzésén döntetlent játszott a Jánoshalmi FC-vel, miután a második körben rendezett meccsen nem született gól. Ez volt csapatunk első pontja a szezonban. 

Kecskeméti LC–Jánoshalmi FC 0–0 (0–0)

Kecskemét, 100 néző, vezette: Kiss László Attila (Biber Tamás, Juhász Tamás)

KLC: Kormos – Szabó V., Balázs, S. Juhász (Fekete M. 69.), Tóth A., (Figuira 58.), Varga M. (Nagy L. 77.), Patvaros (Kovács D., 82.), Bozsik, Kőrös, Gáspár, Bessenyei (Urbán 88.). Vezetőedző: Nagy Lajos

JFC: Lengyel P. – Túri, Cvetkovic, Busa, Stojanovic (Gáspár A. 74.), Nagy R., Papp, Szabó Sz., László (Jeszenszky 59.), Lengyel Sz. (Suhajda 89.), Angeli (Huszka 59.). Technikai vezető: Sarok Attila

Sárga lap: Patvaros 73., illetve Cvetkovic 56. perc.

Nagy Lajos: – Jó volt ma a csapat hozzáállása, ebben nem látok hibát. Annak örülök, hogy nem kaptunk gólt, nem csináltunk egyéni hibákat, vagy butaságot. Három-négy jól felépített támadásunk is volt, megvoltak a helyzeteink. Sajnos most sem tudtunk gólt lőni, pont ez hiányzott volna a győzelmünkhöz is ezen a napon. Abszolút nem marasztalom el ugyanakkor a csapatot, mert nagyot küzdöttünk, és megérdemelten szereztünk pontot egy olyan Jánoshalma ellen, mely biztos vagyok benne, hogy az élbolyban fog szerepelni és végezni.

Képgaléria a baon.hu-n! 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu (fotó: Bús Csaba/baon)