Nem tudtunk ponttal távozni Jánoshalmáról

Megyei I.

Jánoshalmára látogatott mindenszentek ünnepén felnőtt csapatunk a megyei élvonal 11. fordulójában. A találkozót megelőzően öt ponttal álltunk jobban kihívónknál, azonban ez 90 perccel később kettőre olvadt, köszönhetően annak, hogy a hazaiak két rúgott góljuk mellett meg tudták őrizni kapujukat. Minket a balszerencse jellemzett ezen a találkozón.

Ozsváth Ferenc vezetőedző értékelése: – Sokat sikerült birtokolni a labdát, időnként mezőnyfölényben játszottunk, de a kellő hatékonyság ehhez nem párosult. Az első kapott gólig kétszer álltunk csak a kapussal szemben, de a döntéseink nem eredményeztek gólt, ami eldönthette volna a mi javunkra a meccset. Ez alkalommal nem a jobbik csapat nyert.

Jánoshalmi SE – Kecskeméti LC 2–0

Megyei I., 11. forduló

A KLC összeállítása: Szabó Zs. – Nagy D., Molnár, Schneider, Kele, Zábrádi, Losonczi, Terbe, Zoboki, Orcsik, Nagy G. Csere: Nádudvari, Doktor, Nagy Á., Kovács D., Simon.

Gólszerzők: Papp (50.), Stojanovic (82.).

 

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu