Sajtószemle: Nem lesz több megye I-es meccsünk idén

Mindhárom hátralévő bajnokink el lett halasztva. 

Három megye I-es bajnoki maradt volna hátra csapatunk számára erre az évre, de már biztos, hogy Nagy Lajos együttese lezárta az őszi szezont, élnek az önkéntes folytatás adta jogukkal. Vezetőedzőnk a kesport.hu-nak nyilatkozott bővebben az okokról, a teljes interjú ide kattintva olvasható!

"Hétfőn edzettünk utoljára, jó hangulatban, hiszen egy akasztói sikeren voltunk túl. Aznap kaptuk a hírt, hogy vége mindennek, el is búcsúztunk egymástól gyakorlatilag. Kedden aztán jött egy újabb döntés, hogy mégis lehetne játszani, de akkor már elindultak a telefonok a megyei edzők közt. Engem is hívott Kohány Balázs Kalocsáról, ő is jelezte, hogy hétfőn befejezték, leadták a kulcsokat, bezárták a stadiont. Gyakorlatilag már egymás között megállapodtunk ilyen előzmények után, hogy nem kell ezt erőltetni. Fejben addigra már mindenki elengedte ezt a szezont, nagyon nehéz lett volna innen már újra felpörögni" - mondta Nagy Lajos a döntés kapcsán. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu