Szünet után győzelemre éhesen tér vissza felnőtt csapatunk

A Bácsalmást fogadjuk szombaton

Ötödik bajnoki mérkőzésére készül felnőtt férfi csapatunk, szombaton a Bácsalmással csapunk össze hazai pályán. A mieink a kupakötelezettségek miatt egy mérkőzéssel amúgy is kevesebbet játszottak, míg az előző fordulóban szünnaposak voltak, így a hetedik fordulóra készülve a meccsszámot tekintve lemaradásban vannak. Emiatt nem is érdemes kiindulni a tabellán elfoglalt helyezésünkből, hiszen jelenleg csak a 12. helyen állunk – két vereség mellett egy döntetlent és egy győzelmet számlálunk.

Ennél rosszabb a mérlege a szombati ellenfelünknek, a Bácsalmásnak, amely öt találkozó után három vereséggel és két döntetlennel áll. A Jánoshalmától, a Soltvadkerttől és a Kalocsától kikaptak, míg a Kiskőrössel és a Kiskunfélegyházával leikszeltek.

A két csapatnak veretes meccstörténelme van, hiszen 17 bajnoki találkozót játszottak egymás ellen. Ezek közül nyolcszor mi örülhettünk a végén, négyszer a Bácsalmás és ötször döntetlen született. Az előző szezonban mindkét alkalommal ellenfelünk győzött, Kecskeméten 1–0-ra, Bácsalmáson 2–0-ra. Bízunk benne, hogy ezt a negatív szériát és a góltalanságunkat most meg tudjunk törni.   

A vármegye I-es mérkőzésekre a belépők 500 forintért vásárolhatóak meg, 14 év alatt és 70 év felett ingyenes a belépés.

Márton Pál vezetőedző: – Az előző fordulóban szünet volt számunkra, nem léptünk pályára, de remélem, hogy emiatt nem estünk ki a meccsritmusból. Innentől kezdve decemberig nem lesz megállás számunkra, úgyhogy ilyen szempontból viszont jól jött a szusszanásnyi idő. Következő ellenfelünk, a Bácsalmás csupán utolsó előtti helyen áll a tabellán, de ez nagyon csalóka képet mutat. Többnyire az élmezőnyhöz tartozó csapatokkal találkoztak, ráadásul rendre szoros mérkőzést játszottak, így a tabellán elfoglalt helyezésből nem indulhatunk ki. Kemény és szoros összecsapást várok. Ami minket illet, sajnos a betegségek és sérülések miatti hiányzóink száma nem csökkent, így továbbra is igaz az, hogy csak a meccs előtti órákban tudom fixálni a kezdőcsapatot. Ennek ellenére elmondhatom, hogy a játékunk egyre biztosabb, és aki pályára kerül, mindent meg fog tenni a győzelemért. Célunk, hogy itthon tartsuk a három pontot.

Kecskeméti LC – Bácsalmási PVSE

Vármegyei I., 7. forduló
2023. szeptember 23., szombat, 16:00
Kecskemét, Széktói Stadion, műfüves
JV: Bartucz Tamás. Asszisztensek: Tihanyi Gábor, Kócsó Tibor Zsolt

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu