Tizedik helyen zárt a felnőtt csapat

Kikaptunk az Akasztótól. 

A Megye I. utolsó fordulójában az Akasztót fogadta felnőtt csapatunk a Műkertvárosi Sportcentrumban. Nem sikerült szépen zárni az évet, vereségünkkel végül a 10. helyen zártuk a bajnokságot.

Kecskeméti LC–Akasztó FC 1–2 (1–1)

Kecskemét, 80 néző, vezette: Kiss Richárd (Barta Norbert, Gera Ferenc)

KLC: Kormos – Ónodi (Gaál 54.), Csordás (Kovács D. 84.), S. Juhász, Varga M. (Terbe 89.), Patvaros, Szűcs, Kőrös, Bozsik, Bessenyei, Récsei (Fekete 72.). Edző: Nagy Lajos.

Akasztó: Németh Zs. – Szabó N. (Kerekes 80.), Szabó Zs., Bajusz, Juhász, Németh T., Vincze, Palla, Dobosi, Márki (Szabó I. Szabolcs), Bányai. Edző: Szrenkó István.

Gól: Bozsik 21., illetve Juhász 39., Szabó I. 46. perc.

Nagy Lajos: – Két egyforma csapat találkozott, sajnos egy góllal többet lőtt az ellenfél. Ami nekik bement, az nekünk kapufára. Amíg nem javítunk a helyzetkihasználásunkon, addig minden mérkőzés nehéz. Ebben szerettem volna, hogy előrelépjünk tavasszal. Ez sajnos nem sikerült, talán egy kis minőség hiányzik a támadó harmadban. Csapatom többet támadott, mi birtokoltuk a labdát, az ellenfelünk a második játékrészben csak kontrákból tudott veszélyeztetni. Sajnálom a csapatomat, többet érdemelt volna.

Részletes beszámoló a baon.hu oldalán! 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu (fotó: Szentirmay Tamás/baon.hu)