Biztos siker a Bugac ellen

Tart a jó forma.

Női csapatunk ezúttal a Bugaccal találkozott a megyei bajnokságban, és a kecskeméti lányok jó formája ezúttal sem szakadt meg.

A mérkőzés kezdetétől nagy mezőnyfölényt tudtunk kialakítani, a játék folyamatosan ellenfelünk térfelén zajlott. Labdaszerzéseket követően szép támadásokat vezettünk, melyek nagy részét sikerült gólra váltani. Két fejesgólt is szereztünk szögletből, ami a női mezőnyben nem sűrűn fordul elő. Az első félidőben nyolc gólig jutottunk, a másodikban hárommal sikerült növelnünk góljaink számát. A mai napon mindenki aktívan hozzájárult a győzelemhez, igazi csapatmunka volt. A mérkőzés játékosa címet Ésik Enikő érdemelte ki hét találatával, mellyel a góllövő lista élére ugrott.

Kecskeméti LC – Bugac 11-0 (8-0)

KLC: Tóth K. – Szabó E., Túri K., Gál, Pallagi, Suhari-Nagy, Sándor, Sütő, Ésik.

Csere: Dóka

Gól: Ésik 7, Sándor

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu