Elveszítette első bajnokiját címvédő leány U19-es csapatunk

Az ellenfél a Soroksár volt

Átalakult kerettel vágott neki az új bajnokságnak leány U19-es csapatunk, amely tavaly Szabó Erika irányításával bajnok lett. A felnőtt csapatunkkal vegyítve több játékosunk az NB II-ben szerepel. Az együttest Kovács András vette át. 

Az első fordulóban a Soroksár látogatott Kecskemétre. Sajnos a találkozó nem indult, majd nem is folytatódott jól számunkra. Az első félidő elején és a végén is gólt kaptunk, végül 3–0-ra kikaptunk. Javítani a következő fordulóban Szolnokon lehet.  

Kovács András vezetőedző értékelése: – A játék képe alapján az eredmény számunkra hízelgő. Gratulálok ellenfelünknek, megérdemelten győztek. A mérkőzésen mutatott akarattal nagyon elégedett vagyok, ez alapja lehet a következő időszaknak. A közös munka elején, az ismerkedési szakaszban tartunk. Kell még idő ahhoz, hogy a futballról, a sportról alkotott edző és játékosok között még fennálló teljesen más gondolkodás egy hullámhosszra kerüljön. Taktikai, technikai, fegyelmezetlenségi hibákból tanulnunk kell, és azokat edzéseken, mérkőzéseken kell kijavítanunk.

Kecskeméti LC – Soroksár 0–3

MLSZ Leány Regionális U-19 Dél-Keleti csoport, 1. forduló
Kecskemét
2024. 09. 07.

A KLC összeállítása: Tóth K. – Ágoston, Szabó, Szűcs, Balogh – Müller, Farkas, Szaszkó R., Döme, Jakab – Kiss. Csere: Nagy L., Molnár, Bohó, Kovács R.

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu