Győzelemmel indította az évet női futsal csapatunk

Idegenbeli siker a bajnokságban

Nagykanizsára látogatott első 2024-es tétmérkőzése alkalmából női csapatunk a futsal NB II Nyugati-csoportjában. A 8 csapatos bajnokságban a találkozót megelőzően a kanizsai együttes a harmadik helyen állt, míg mi őket követve három ponttal lemaradva a 6. pozíciót foglaltuk el.

Nagyon készültünk erre az összecsapásra, ugyanis az elmúlt időszakban egyre jobban játszottunk, de ez eredményben nem mutatkozott meg. A novemberi, Kiskunhalas elleni sikerünk óta kiestünk a Magyar Kupából (ám az első osztályú DVTK ellen nem vallottunk szégyent, sőt, a helyzetek száma alapján többet érdemeltünk volna), valamint az Almásfüzitő és a Hatvan elleni találkozókon is gondunk volt a helyzetkihasználással. Minden mérkőzéssel egyre több és több tapasztalatot gyűjtenek lányaink a futsal világában, és a most hétvégi találkozón emellé már három pont is társult.

A Nagykanizsa otthonában Ésik Enikő révén hamar vezetést szereztünk, és az első félidő végén egygólos előnnyel vonultunk szünetre. A fordulást követően gyorsan jött a hazai egyenlítés, de ez nem tört meg minket, a 30. percben Kis Lili is betalált és végül 2–1-re nyertünk! Ezzel a sikerrel csapatunk pontszámban beérte a Nagykanizsát és fellépett a 4. helyre a tabellán. Jakab Lauráék legközelebb az 5. helyezett ELTE ellen játszanak a bajnokságban. Arra a rangadóra január 21-én, 10 órakor kerül sor Kecskeméten, a Katona József Gimnázium Dunszt Ferenc Tornacsarnokában. Minden szurkolót szeretettel várunk! 

Balla Gábor vezetőedző értékelése: – Három sikertelenül megvívott mérkőzés után újra nyertünk! Hozzánk hasonló képességű ellenféllel találkoztunk, ezért előzetesen is szoros meccsre számítottam. Így is lett. Védekezésben kellett javulnunk, ez sikerült is! Jól zártuk a területeket és gyors, veszélyes ellentámadásokat vezettünk. Győzelmünk megérdemelt, a helyzetek alapján akár nagyobb arányú is lehetett volna!

FC Nagykanizsa – Kecskeméti LC 1–2 (0–1)

Női Futsal NB II. Nyugati csoport 5. forduló
Nagykanizsa, Football Club Nagykanizsa munkacsarnok
2024. január 13., szombat, 14:00

A KLC összeállítása: Illés Mónika Petra – Túri Zsófia, Jakab Laura, Ésik Enikő, Sütő Eszter. Csere: Túri Kata, Kis Lili, Farkas Adrienn Bettina

Gólszerzők: Szollár Bernadett (22.), ill. Ésik Enikő (8.), Kis Lili (30.)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu