Játékban felvettük a Vasas ritmusát

Idegenben meccseltünk a listavezetővel

Balszerencsés góllal szerezte meg a vezetést bő negyedóra játékot követően szombat délutáni ellenfelünk, a Vasas a női NB II. Keleti-csoportjának 5. fordulójában. Együttesünk ezt az öngólt leszámítva jól kezdett, helyzetünk is volt, azonban még a szünet előtt a hazai pályán játszó angyalföldiek megduplázták előnyüket.

A fordulást követően benne volt a játékunkban a gól, azonban nem lett 2–1 az állás, hanem egy védelmi hibát követően 3–0-ra módosult az eredményjelző. A mieink ekkor is becsülettel dolgoztak, és Zsoldos Zsófi révén a 75. percben megérdemelt gólt szerzetek. A végén még egyszer betalált a Vasas, amely így 4–1-re győzött.

A csapatok rövid pihenőre vonulnak, folytatás október 12-én hazai pályán a Salgótarján ellen.   

Szabó Erika, KLC vezetőedző: – Hiányérzetem van ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban. Az eredmény nem tükrözi a két csapat teljesítményét. Sajnos egy bepattanó labdából szerezte meg a vezetést a Vasas. A második találatuk után a középmezőnyben folyt a játék. Játéktudásban nem múltak felül bennünket, a legtöbb csapat a védők mögé betett labdákkal operál, és ezt a játékot nagyon jól lereagáljuk. Ami plusz volt velünk szemben a Vasas számára, az a gyorsaság és a pontosság.  A második félidei játékukban benne volt, hogy gólokat lövünk. A nagy igyekezetben viszont védelmi hibát követtünk el, és ezt kihasználva jött az ellenfél harmadik találata. A csapat dicsérete, hogy nem tört meg, hanem ment előre. A mérkőzés utolsó negyedében mi uraltuk a játékot. Mint minden mérkőzésen, úgy gondolom, hogy tanultunk. A Vasas elleni meccs tanulsága, hogy minden nagy csapat ellen van keresnivalónk, és a mérkőzés minden pillanatában teljes koncentráltsággal kell a játékban részt venni.

Vasas Kubala Akadémia – Kecskeméti LC 4–1 (2–0)

Női NB II. Keleti-csoport, 5. forduló
2024. szeptember 28., szombat, 16:00
Budapest, Vasas Sporttelep
JV: Tóth Kitt (Kovács Norbert, Török Flóra)

A KLC összeállítása: Illés – Szaszkó T., Zsoldos, Tóth R., Jakab (Dóka 91.), Bertalan, Vígh, Tóth Sz., Sándor, Horváth, Szöllősi (Csányi 61.).

Gólszerzők: Jakab (17. – öngól), Bakó (30.), Cavicchiolo (64., 82.), ill. Zsoldos Zsófi (75.)

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu