Tanultunk a kupából – ezúttal a bajnokságban csapunk össze a Csepellel

Jön a második hazai találkozónk a női NB II. Keleti-csoportjában

A Nyíregyháza és az Eger elleni vereségek után előző hétvégén klubtörténelmi sikert ért el a másodosztályban szereplő női felnőtt csapatunk, ugyanis első győzelmét könyvelhette el NB-s ligában. Szabó Erika tanítványai a Kazincbarcika otthonában arattak magabiztos, 3–1-es sikert.

Szombaton hazai pályán meccselünk a Kizotti Csepel TC-vel. Ellenfelünkkel augusztus közepén már találkoztunk, akkor a Simple Női Kupában a Csepel odahaza 7–0-ra diadalmaskodott. Az volt az első találkozónk magasabb osztályú ellenféllel, azóta viszont szereztünk némi tapasztalatot az NB II-ben, így bizakodhatunk a szorosabb végeredményben.

A Csepel három forduló után két győzelemmel és egy vereséggel áll. Nyert a Vasad és a Salgótarján ellen, míg a Vasas otthonában kikapott.

A találkozó szeptember 21-én szombaton 14 órakor kezdődik a GAMF pályáján.

Szabó Erika, KLC vezetőedző: – Az idei szezonban az első komoly feladatunk a kupában a Csepel ellen volt. Azon a találkozón sajnos nagyarányú vereséget szenvedtünk, de reménykedem abban, hogy a szombati bajnoki szorosabban alakul. Megtapasztalhattuk, hogy milyen az NB II-ben szerepelni, így remélem, meg tudjuk nehezíteni a Csepel dolgát. A Kazincbarcika ellen aratott győzelmünk önbizalomnövelő volt, magabiztosabban léphetünk pályára a folytatásban. Tudjuk, hogy a realitás a Csepel győzelmét diktálja, de a lányok és én is mindig nyerni akarunk. Célunk, hogy idővel olyan játékerőt képviseljünk, mint a Csepelhez hasonló erősebb ellenfeleink.

Kecskeméti LC – Kizotti Csepel TC

Női NB II. Keleti-csoport, 4. forduló
Kecskemét, NJE GAMF Kar pályája
2024. szeptember 21., szombat, 14.00
JV: Baráth János (Stumpf Márk, Czibola Szilárd)  

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu