Újonccal küzd meg az NB II-ben újonc női csapatunk

Kazincbarcikára utazunk

Újabb mérkőzésen szerezhetnek fontos tapasztalatokat fiatal csapatunknak játékosai – felnőtt női csapatunk az NB II-es bajnokság Keleti-csoportjának 3. fordulójában Kazincbarcikára látogatnak. Az első két fordulóban két dobogóra törő együttessel, a Nyíregyházával és az Egerrel kellett megküzdenünk, mindkét találkozón öt gólt kaptunk, viszont legutóbb Szöllősi Lora Lotti meglőtte első találatunkat a másodosztályban.

A Kazincbarcika számára – amely szintén újonc az NB II-ben – hasonlóan indult az idény, ugyanis 5–0-ra kikapott a Vasastól. A folytatásban viszont sikerült javítaniuk, Salgótarjánból hozták el a pontokat, miután 4–2-re nyertek.

A mérkőzés szombaton 14 órakor kezdődik Kazincbarcikán

Szabó Erika, KLC vezetőedző: – Olyan csapathoz utazunk, amelynek már van három pontja. Ráadásul a Kazincbarcika a győzelmét egy hosszú túra, egy Salgótarján elleni találkozó során szerezte meg. Most ránk vár nagy utazás, és mostani ellenfelünk, a Kazincbarcika is újonc a másodosztályban. Bizakodunk, hogy az eddigieknél szorosabb mérkőzést sikerül majd játszanunk, sőt, remélem, hogy pontot, akár pontokat tudunk szerezni. Nem ismerjük az ellenfelünket. Játékunk viszont egyre jobb, a passzaink és a helyzetfelismeréseink is gyorsabbak, kezdünk beleszokni az NB II-be.

Kolorcity Kazincbarcikai SC – Kecskeméti LC

Női NB II., Keleti-csoport, 3. forduló
kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024. 09.14., 14.00
JV: Kalmár Petra (Rácz Dániel, Farkas Péter András)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu